Klauzál Gábor Történelemverseny
A Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium és a Móra Ferenc Múzeum tehetséggondozó történelemversenyt hirdet 7. és 8. osztályos – magyarországi és határon túli – diákok részére. A verseny két online
Radnótis dobogó az Ifjú tudósok között
Eredményt hirdettek az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Oktatási Hivatal középiskolai tudományos vetélkedőjének, az Ifjú tudósoknak az első évadában. A történelemből, biológiából és kémiából meghirdetett versenyre közel 3500 középiskolás nevezett.
NEMZETI TUDÓSKÉPZŐ AKADÉMIA
A SZEGEDI TUDÓS AKADÉMIA ÁTALAKULÁSA NEMZETI TUDÓSKÉPZŐ AKADÉMIÁVÁ A Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány 2013-ban létrehozott Szegedi Tudós Akadémia Programja az évek alatt felsorakoztatott eredményei alapján elérkezett oda, hogy az
Iskolai étkezés, előfizetés, októberi étlapok
Az iskolai étkezés a jelenléti munkarendben megszokott módon folytatódik. Szeretnénk a nagyobb torlódásokat és a hosszas sorban állást elkerülni, ezért a 9-10. évfolyamokon egy-egy osztály a hét egy napján 15
Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny
Az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny Csongrád-Csanád megyei fordulóján két diák képviselte iskolánkat. Topor Nikol 11. D és Galzó Kata 10. M osztályos tanulónk, felkészítőik Gortva Tamás tanár úr és Fabulya…
Tájékoztató a Stipendium Peregrinum ösztöndíjról
Tájékoztató előadást és beszélgetést tartunk 11. és 12. évfolyamos radnótis diákoknak és szüleiknek külföldi (elsősorban angol nyelvterületű) továbbtanulási lehetőségekről és a Stipendium Peregrinum állami ösztöndíjról. Előadóink:Williams Hajna (Trinity College –…
Adatkezelési tájékoztató és adatkezelési dokumentumok
A Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium és a Szegedi Tankerületi Központ kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Az érintetti jogok biztosítása érdekében a tanulói,
Megjelent az Arany János Program idei felhívása
Megjelent az Emberi Erőforrások Minisztériumának pályázati felhívása 8. évfolyamos tanulók számára az Arany János Tehetséggondozó Programban történő részvételre a 2022/2023. tanévben. A felhívás és mellékletei itt érhetők el: https://kormany.hu/dokumentumtar/palyazati-felhivas-arany-janos-tehetseggondozo-program A
Az Írók Alapítványának kiemelt díja
Az Írók Alapítványa, az Írók Szakszervezete, valamint a Sárvári Tinódi Gimnázium és Sárvár Város Önkormányzata által meghirdetett 44. Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Pályázaton Ari Roland, 10. D osztályos tanuló a tanulmány
Osztálytalálkozók szervezése
Kedves elballagott Diákjaink! A 2021/2022-es tanév első félévében a következő időpontokban van lehetőségük az iskolánkba látogatni, osztálytalálkozókat tartani: 2021. október 2.; október 16.2021. november 13.2021. december 11. Időpont egyeztetése, további
Sportegyesületi és szülői nyilatkozat
A mindennapos testnevelés iskolai megszervezéséhez kérjük minden tanulónkat, hogy szeptember 10-ig a mellékelt szülői nyilatkozatot kitöltve adja le osztályfőnökének, illetve aki rendszeres sportfoglalkozásokon vesz részt, és ezzel összefüggő sportegyesületi tagsággal
Szeptember 1-től érvényes járványügyi eljárásrendünk
Az EMMI 2020. augusztus 17-én kiadott Intézkedési terv a 2020/2021. tanévben a köznevelési intézményekben a járványügyi készenlét idején alkalmazandó eljárásrend 2021. augusztus 25-én kiadott módosítása című protokollja alapján elkészült a
Elérhető a jelentkezési felület szakköreinkre
Ebben a tanévben ismét megszervezzük a tehetséggondozó felkészítő szakköreinket. Jelentkezni a bejegyzés végén szereplő online felületen lehet. A jelentkezési határidő szeptember 17-én zárul. Szakköreink a 2021. szeptember 20-val kezdődő héten
Határozat a 2021. évi szakszervezeti reprezentativitásról
A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 7. § (1) bekezdése, valamint a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény hatálya alá tartozó munkáltatóknál működő szakszervezetek reprezentativitásának megállapításáról szóló
Érettségire jelentkezés külsős diákok számára
Saját tanulóinkon kívül azok a tanulói jogviszonnyal rendelkező, rendes érettségi vizsgát még nem tett diákok jelentkezhetnek iskolánkban az őszi vizsgaidőszakra, akiknek iskolája nem került kijelölésre vizsgahelyszínként. Az érettségi vizsgára a
Iskolai étkezés, szeptemberi étlapok, előfizetés
Az iskolai étkezés (naponta 1200 – 1500) szeptembertől várhatóan a jelenléti munkarendben megszokott módon zajlik. A készpénzes befizetés a mellékelt tájékoztató szerint történik (az új belépőknél online fizetés esetén szükséges
Nyári ügyeleti időpontok
A nyári ügyfélfogadás időpontjai a következők szerint alakulnak: 2021. július 14. szerda, 9-13 óráig; 2021. július 28. szerda, 9-13 óráig; 2021. augusztus 11. szerda, 9-13 óráig; valamint 2021. augusztus 25.
A Határtalanul országismereti vetélkedő döntőjében
Iskolánk 10. T osztálya részt vett a Határtalanul program országismereti vetélkedőjén, ahol a június 30-án megrendezett döntőben a 22 bejutott osztály közül a 11. helyet szerezte meg. A versenyt olyan
Ötös négyes a Kosáry Domokos Történelemversenyen
A Magyar Nemzeti Múzeum védnökségével lezajlott a Kosáry Domokos Országos Történelemverseny. Ebben a tanévben is eredményesen szerepeltek a radnótis diákok a megmérettetésen. A kilencedik évfolyamosok között 7. helyezést ért el
Rendhagyó kiállítás a radnótis alkotásokból
A Szent-Györgyi Albert Agóra szervezésében a város sétálóutcáján, a Kárász utcán rendezhettünk kiállítást a radnótisok alkotásaiból! 7 paravánon, 14 tablón. A kiállított anyagon keresztül 17 osztály 20 feladata mutatja be,