Sikeresen – iskolánk szempontjából egyúttal eredményesen – zárult a Tudományos Diákkörök XXII. Kárpát-medencei konferenciája. A rendezvény a Kutató Diákok Országos Szövetsége, valamint a Kutató Diákok Alapítványa szervezésében – a Szegedi Tankerületi Központ támogatásával valósult meg. A konferenciára a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium tanulói három szekcióba kvalifikáltak, ahol a következő eredményeket érték el:

Orvostudomány, biotechnológia, farmakológia szekcióban a Konferencia nagydíját nyerte el Újrahasznosítható reagensrendszer fejlesztése humán testfolyadékokban jelen lévő kisméretű RNS-ek azonosítására című pályamunkájával Kovács Bereniké és Szalay Tamás (mindketten 11.B). Felkészítő: Bán Sándor tanár úr és Borbola Andrea tanárnő.

Irodalom és nyelvészet szekcióban I. díjat kapott a Nyelv és tér – Zenta város nyelvi tájképe című pályamunkáért Zentai Péter (12.M). Felkészítő: Huber Máté tanár úr.

Műszaki tudományok, informatika szekcióban ugyancsak I. díjat kapott a Dinamikus gráfábrázolási módszer súlyozott, összetett gráfok megjelenítésére című pályamunkáért Kinyó András és Kovács Alex (mindketten 12.A). Felkészítő: Gortva Tamás tanár úr.