Villányi kikerics túra
Csányi Sándor tanár úr vezetésével kikerics lesre indulnak a hétvégén diákjaink a Villányi-hegységbe. Bízunk benne, hogy az élményeken túl a tavaszt is elhozzák nekünk.
Csányi Sándor tanár úr vezetésével kikerics lesre indulnak a hétvégén diákjaink a Villányi-hegységbe. Bízunk benne, hogy az élményeken túl a tavaszt is elhozzák nekünk.
„Bús düledékeiden Husztnak romvára megállék” Míg diákjaink délnyugatnak indultak, addig tanáraink egy kis csoportja északkeletnek. Az őszi szünetben néhányan eljutottunk Kárpátalja magyar történelmi emlékeiben oly gazdag vidékére. Amíg ők az
Iskolánk humán tagozatos diákjai és tanárai is csatlakoztak az oktatási kormányzat által támogatott Adiovizuális emlékgyűjtés programhoz. (TÁMOP 3.2.9/B-08/2) E gyűjtőmunka keretében diákjaink Erdélybe, Székelyföldre is ellátogattak. Kutatómunkájukról a helyi lapok
„…a mélységes, nagy múltak, oly közel, kézérintéshez közel…” Iskolánk diákjai az őszi szünetben olaszországi tanulmányi kiránduláson vettek részt. Az „élménypedagógia” módszereit alkalmazva elsősorban ókori, középkori, reneszánsz és barokk kulturális, művelődéstörténeti
Gimnáziumunk is csatlakozott Dr. Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkárasszony felhívásához, a „Százforintos gyűjtőakcióhoz„, mellyel az iszapkatasztrófával sújtott településeken élőket szeretnék segíteni. Iskolánk 836 tanulója összesen 100 610 forinttal járult hozzá…
Idén október 7-én választottunk meg iskolánk legügyesebb kilencedikes osztályát. Az előzetes feladatok elkészítése, a gólyapróba elmét és testet megmozgató feladatai után az esti gólyabuli keretében adtuk át az idei megmérettetés
Iskolánk, a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium mindig is törekedett a minőségi tanulói környezet kialakítására, így az iskola külső- és belső tereinek megújítására. E gondolkodás jegyében indult el felújítási programunk a
Immár harmincadik éve látogatnak el a bendorfi Wilhelm-Remy Gimnázium diákjai és tanárai iskolánkba. Vendégeink Wirth István, Csősz Róbert tanár úr, Békési Eszter, Fényes Gertrúd és Milosné Domokos Ilona tanárnő vezetésével…
Gimnáziumunk 12.C osztálya nyerte meg a Rádió 88 által meghirdetett szerenádversenyt. Minderről bővebben az alábbi weboldalon olvashatnak: http://www.radio88.hu/szerenad
Iskolánk névadója, Radnóti Miklós születésének 100. évfordulán emléktúrán vettek részt diákjaink. Az útról, melynek során emléktáblát is avattak az alábbaikban olvashatnak részletesebben.
Iskolánk – immár hagyományosan – idén is kirándulást szervezett Erdélybe, amit egy nagyobb vargabetűvel kiegészítettünk, Szerbián keresztül jöttünk haza. Részletes beszámoló: https://sites.google.com/site/peterambrus/csanyitura