Az idén 125 éves iskolánkban hagyomány a Tavaszi Kulturális Fesztivál megrendezése, amelyre ebben a tanévben immáron 15. alkalommal került sor március 31-én (pénteken), valamint április 1-jén (szombat délelőtt). A fesztiválnyitó során Radnóti Miklós Töredék és Kortárs útlevelére című verseit mondtuk el valamennyi diákunkkal közösen, ezt a Radnóti 125 tárlat ünnepélyes megnyitója követte: zenével, verssel ünnepeltük diákjaink alkotásait.
![](https://radnoti-szeged.edu.hu/wp-content/uploads/2023/04/338538955_1550799202086316_1272513820922423041_n-2-1.jpg)
Ezután az iskolai tradícióink fontos részévé vált Irodalmi kávéház következett, ahol diákjaink klasszikusok és kortársak írásai mellett saját alkotásaikat is bemutatták egymásnak, miközben teát, kávét és egyéb finomságokat fogyaszthattak. Persze a színezés, a zongora- és fuvolamuzsika sem maradhatott el az örömteli együttlétből.
![](https://radnoti-szeged.edu.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kult_feszt_2023_001.jpg)
Szombaton a korábbi években nagy sikert aratott Irodalmi osztályprodukciók hagyományát folytatva, egyben 125 éves gimnáziumunkat ünnepelve minden osztály tetszése szerint választott egy verset iskolánk névadójától, majd a termeket úgy rendezték be, hogy állóképszerűen megidézzék a vers világát, hangulatát, atmoszféráját, gondolatiságát. Az idei tanévben A mi Radnótink tematikájú projekt nagy sikert aratott: kreatív, ötletes, elgondolkodtató megoldások születtek. A fesztiválzárón a közönségszavazatok alapján évfolyamonként egy-egy osztály jutalomként tortát vehetett át.
![](https://radnoti-szeged.edu.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kult_feszt_2023_005.jpg)