Arany János Magyar Nyelvi Verseny
Bejutott az Arany János Magyar Nyelvi Verseny országos döntőjébe Szabados Ágnes 8.M osztályos tanulónk. Felkészítő tanára Bencsik Judit.
Erőemelőink ismét kitettek magukért
A Vésztőn megrendezett Ifjúsági és Junior Magyar Bajnokságon Ducsai Géza tanár úr tanítványai ismét sikeresen szerepeltek. Magyar bajnok lett Bujdosó Brigitta (11.T), Szabó Márta (11.T) és Kovács Eszter (12.D). A
Történész konferencia – Etiópiában
Iskolánk történelem szakos tanára, Dr. Szélinger Balázs az elmúlt napokban egy igen érdekes „időutazáson” vett részt Etiópiában, ahol előadóként képviselte hazánkat a 17. alkalommal megrendezett „Etióp Tanulmányok Nemzetközi Konferencián„.A konferenciáról…
Radnótis diák az év természetfotósai között
A Magyar Természetfotósok Szövetsége által kiírt „Az Év Természetfotósa 2009” pályázaton Vadász Anna, iskolánk 9.B osztályos tanulója az ifjúsági kategóriában – Sikeres halász című képével – 3. helyezést ért el.
Író-olvasó találkozó
2009. november 5-én 14:30-kor iskolánk vendége lesz Tóth Krisztina József Attila- és Graves-díjas költő.Tóth Krisztina 1967-ben született Budapesten. 1986-ban érettségizett a Képzőművészeti Szakközépiskola szobrász szakán, majd 1993-ban szerzett diplomát az
Tudományos hét a Radnótiban
A Magyar Tudomány Ünnepéhez csatlakozva – hagyományainkhoz híven – iskolánkban idén is megrendezzük a Tudományos hetet. Ennek keretében az érdeklődő diákok a következő előadásokat hallgathatják meg: 2009. november 2., 14:30
Az 1956-os forradalom tiszteletére rendezett országos szavalóverseny
Az 1956-os forradalom tiszteletére a szolnoki Damjanich János Múzeumban 13. alkalommal megrendezett országos szavalóversenyen ötödik helyezést ért el és a Munkástanácsok különdíját kapta Sztoján Krisztina 11.D osztályos tanuló. Felkészítő tanárai:
Aranyérem a Közép-európai Matematika Diákolimpián
Iskolánk 11.M osztályos tanulója, Nagy Donát egyéni aranyérmet szerzett Poznanban a Közép-európai Matematika Diákolimpián. Donát tagja volt az ezüstérmes magyar csapatnak is. Felkészítő tanára Schultz János és Mike János tanár…
Sá-Ra Kupa
Az idén is megrendezzük a diákok és tanárok között egyaránt méltán népszerű Ságvári-Radnóti sporttalálkozót. Felhívjuk a tanulóifjúság és a szülők figyelmét, hogy a sporttalálkozó után szervezett SÁRA PARTY nem iskolai…
SÁRA kupa élőben a Rádió RMG-n!
Kövesd nyomon a SÁRA kupa eseményeit a Rádió RMG-n! Folyamatos helyszíni élő közvetítés, interjúk, beszámolók és eredmények az Online adásban! Ha nem tudsz elmenni, hallgasd a Rádió RMG-t a http://radio.rmg.hu
Dr. Bánfalvi József emlékére
Itt a szeptember, itt az új tanév, megannyi feladatával, csupa bizakodással, tervekkel, reményekkel az új generáció láttán. S akkor megcsörren a telefon, rövid hír és hosszú, fájdalmasan kegyetlen szünet: Dr.
Meghívó egy radnótis diák könyvbemutatójára
Szeretettel meghívunk minden érdeklődőt iskolánk 12.A osztályos tanulójának, Pásztor Pálmának a könyvbemutatójára.A Nyughatatlan lélek című művének bemutatója 2009. szeptember 10-én 16 órakor lesz a Somogyi Könyvtár alagsorában.
Természetjáró Gyerekek és Diákok Országos Találkozója
Ebben az évben a Csongrád megyei Természetbarát Szövetség rendezte a Természetjáró Gyerekek és Diákok Országos Találkozóját Csongrádon a Körös-torokban. A versenyzőknek az éjszakai és nappali tájékozódási versenyen a térképen megjelölt…
„Taroltak” a radnótisok
Gimnáziumunk tanulói évről évre kimagaslóan szerepelnek a Bugát Pál Országos Természetismereti Vetélkedőn. A diákok tudásának, lelkesedésének és a szaktanárok színvonalas felkészítő munkájának eredményeként a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium vezeti a…
Radnótis diák kajakos sikerei
Tóth Attila 11.D osztályos tanuló az idei versenyszezonban is nagyszerű eredményeket ért el a kajak-kenu sportágban. A győri Maraton Magyar Bajnokságon 15 km-es távon ezüstérmet, az Országos Diákolimpián aranyérmet szerzett.
Bronzérem a Nemzetközi Matematika Diákolimpián
Újabb nagyszerű radnótis siker! Iskolánk (volt) 12.M osztályos tanulója, Szűcs Gergely bronzérmes lett a Nemzetközi Matematika Diákolimpián. Felkészítő tanára Ábrahám Gábor és Mike János. Gratulálunk a nagyszerű eredményhez!
Fantasztikus siker a fekvenyomó világbajnokságon!
A csehországi Pilsenben megrendezett I. Ifjúsági és junior fekvenyomó világbajnokságon az Arany János Tehetséggondozó Program 10. évfolyamos tanulója, Szabó Márta – a 67,5 kg-os súlycsoport ifjúsági nők kategóriában – VILÁGBAJNOK
! VAKÁCIÓ !
Kellemes nyarat,jó pihenést kívánunk mindenkinek! Találkozunk 2009. szeptember 1-én, 8 órakor a tanévnyitó ünnepségen!
Országos elismerést kapott az iskolarádió és az iskolaújság
Országos elismerést kapott a rádió és az újság!Májusban rendezte meg 16. sajtófesztiválját a DUE Médiahálózat, melyre iskolánk két médiuma, a rádió és az újság szerkesztősége is meghívást kapott. A Rádió
Mikola Sándor Országos Tehetségkutató Fizikaverseny
A 28. Mikola Sándor Országos Tehetségkutató Fizikaverseny döntőjében a következő eredményeket érték el a radnótis diákok: 9. évfolyam:21. helyezett: Martinek Vilmos 9.M (Dr. Mező Tamás)22. helyezett: Muszka Borbála 9.M (Dr.