Üdvözöljük az iskola megújult honlapján!
Kedves Olvasónk! Tisztelettel köszöntjük iskolánk megújult honlapján! Bízunk benne, hogy elnyeri tetszését! Jó böngészést kívánunk!
Európa ifjú költője
Első helyezést ért el Sipos Blanka Anna 11. D osztályos tanulónk az „Európa ifjú költője” műfordító versenyen Johann Wolfgang Goethe: An die Entfernte című versének fordításával. Felkészítő tanára Milosné Domokos
Harmadik helyen a röplabdázóink
Harmadik helyezést ért el iskolánk röplabda leánycsapata a VI. korcsoportos diákolimpia országos elődöntőjében.
Implom József helyesírási verseny
Szép eredményeket értek el tanulóink az Implom József helyesírási verseny megyei fordulóján, ahol Gera Dóra 10. A osztályos tanulónk 5., Frankó Tamás 9. C osztályos diákunk pedig 8. lett. Felkészítő
Kürschák József matematikaverseny
Nagyszerű eredményt értek el tanulóink a Kürschák József matematikaversenyen. A verseny különlegessége, hogy azon nem csak középiskolások, hanem érettségi vizsgával rendelkező fiatalok is indulhatnak. Ebben az igen erős mezőnyben kapott
Tehetségkutató biológiaverseny nyolcadikosoknak!
Ebben az esztendőben is megrendezésre kerül a Szécsi Szilveszter Tehetségkutató Biológiaverseny iskolánkban, a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumban. A verseny a hagyományokhoz híven ebben az esztendőben is az írásbeli felvételi
Aranyérem a junior Taekwondo Országos Bajnokságon
Aranyérmet szerzett Pál Janka 9. C osztályos tanulónk a XXIV. WTF Taekwondo Junior Országos Bajnokság B-55 kategóriájában. Gratulálunk!
Matematikaverseny hatodikosoknak
Iskolánk tehetségkutató versenyt hirdet hatodik osztályos tanulóknak matematikából. A versenyen való részvételt különösen azoknak a diákoknak ajánljuk, akik speciális matematika tantervű gimnáziumi osztályban szeretnék megkezdeni középiskolai tanulmányaikat a 2015/2016-os tanévben,
Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny
A 24. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny második fordulójába jutott Sipos Bence 11. M osztályos tanulónk. A Magyar Innovációs Szövetség által, az Emberi Erőforrások Minisztériumával és a Magyar Tudományos
A Magyar Tudományos Akadémia Pedagógus Kutatói Pályadíjának egyik nyertese Dr. Róth Márton tanár úr
Dr. Róth Márton kollégánk, gimnáziumunk magyar-olasz szakos pedagógusa a Magyar Tudományos Akadémia Akadémiai Kutatóintézetek Tanácsának javaslatára Pedagógus Kutatói Pályadíjat kapott.Gratulálunk az elismeréshez!
Radnótis Virtuóz
Tóth Bettina, iskolánk 11. A osztályos tanulója a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató műsorban nagyszerű produkcióival több fordulón keresztül bizonyította tehetségét, virtuozitását. Hárfajátékát a verseny döntőjében a rangos zsűri ekképpen értékelte:
Első hely a III. Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyen
„Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája.” Szent-Györgyi Albert mottójának jegyében immár harmadik alkalommal rendezte meg a Szegedi Tudományegyetem a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt. Iskolánk Fejes Roland (12. B),
Ezüst- és bronzérem a járási sakkversenyen
A Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskola december 3-án rendezte meg a hagyományos Mikulás Kupa járási sakkversenyt, melyen iskolánk két csapattal képviseltette magát. A Kelemen Dávid, Krizsán László, Tubak Dániel (7.
Ókorismeretből jeles
Három dobogós helyezéssel gyarapodott a humán tagozatos tanulóink e tanévi eredménylistája. A Szegedi Tudományegyetem Ókortörténeti Tanszéke által meghirdetett Alföldy Géza Ókortörténeti Versenyen ugyanis a Forgó Judit, Németh Zsófia Fanni, Novák
A területi döntőbe jutott a lány röplabdacsapatunk
December 1-jén rendezték a VI. korcsoportos Leány Röplabda Diákolimpia megyei döntőjét, melyen csapatunk első helyezést ért el. Ezzel jogot szerzett a területi döntőn való részvételre. A csapat tagjai: Sipka Bernadett,
Kiemelkedő eredmények matematikából
Kiemelkedő eredményeket értek el a matematikát értő diákjaink a Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézete által meghirdetett „Pályázat matematikából, középiskolásoknak” versenyen. A versenyen kiemelt 1. díjat kapott: Várkonyi Dorka (10. M osztályos
Kiemelkedő eredmények angol nyelvből
Kiemelkedően szerepeltek tanítványaink a XXI. William Blake Szépkiejtési Versenyen. Dantesz Dóra 12. B osztályos tanulónk 1., Erdélyi Janka Anna 10. A osztályos tanulónk pedig 2. helyezést ért el. Felkészítő tanáruk
Hatodik hely a Görgey-versenyen
Sikeresen szerepeltek nyolcadikos diákjaink az 56 csapat részvételével megrendezett VI. Görgey Artúr Történelemversenyen. A Hunyadi Marcell (8.M), Lajkó Áron (8.M), Novoszáth Noel (8.M) összeállítású csapatunk az értékes 6. helyet szerezte
Közösségi szolgálat_október
Október 11-én iskolánk tanulói a 72 óra kompromisszum nélkül szervezőivel és a Fokoláre Mozgalommal együtt az idősek világnapja alkalmából a Fokoláre Közösségi Házban gyűlt össze. A programról bővebben a csatolt
Deák Megyei Fordítóverseny
Sikeresen szerepeltek az idegen nyelvet szerető diákjainak a Szegedi Deák Ferenc Gimnázium által szervezett megyei fordítóversenyen.Farkas Mónika Kitti (11. D – felkészítő tanára Dr. Róth Márton tanár úr) olasz nyelvből

