Felfedezettjeink

A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács „Felfedezettjeink” különdíját kapta Marton Ákos 11. A osztályos tanulónk. Ákos annak a tizenkilenc (14 – 25 éves) fiatalnak az egyike, akik kiemelkedő eredményeik révén 2015-ben e

Döntőbe jutottak

Meggyőző teljesítményt nyújtottak a matematikát értő tanulóink az Arany Dániel Országos Matematikaverseny második fordulójában. A kilencedikes közül 12, a tizedikesek közül pedig 9 diákunk jutott be az országos döntőbe. A

IOI – CEOI

Juhász Dániel 11. A osztályos tanulónk az informatika OKTV-én és a Nemes Tihamér Informatikaversenyen nyújtott teljesítményével megszerezte a jogot, hogy részt vegyen az Informatikai Diákolimpia válogatóján. A válogatón – tizenkettedikes

„A mi március 15-énk”

Szeretnénk tanulóink és szüleik szíves figyelmébe ajánlani a Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatalának felhívását, melyben közös ünneplésre hívja az országot. A rendezvény célja, hogy a március 15-ei eseményekre, valamint a