Kiemelkedő OKTV-eredmények a 2016/2017-es tanévben
Ebben a tanévben is kiemelkedően szerepelnek gimnáziumunk tanulói az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyeken. 15 kategória kiírásai során 52 tanulónk jutott a döntőbe 11 tantárgyból (matematika – 15 döntőbe jutott tanuló,…
Radnóti Irodalmi Vetélkedő – döntő
A Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium humán munkaközössége által a dél-alföldi és határon túli 7-8. osztályos diákok részére meghirdetett Radnóti Irodalmi Vetélkedő döntőjét 2017. április 12-én, szerdán 13 órakor iskolánkban,…
XIV. Országos ECL Nyelvi Verseny
A Nemzetközi ECL Nyelvvizsgarendszer keretében idén 14. alkalommal szervezték meg az ECL Országos Nyelvi Versenyt. A jelentkezés feltétele volt, hogy a nevezett szinten még ne rendelkezzenek a középiskolás tanulók nyelvvizsgával.…
Alapítványi bál – 2017
Szeretettel várjuk Önöket a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium és a Radnóti Oktatási Alapítvány báljára 2017. március 25-én, szombaton este 18:30-kor a SZTE József Attila Tudományos és Információs Központba (TIK
Második hely a IX. Földgömb-versenyen
Százötven csapat közül második helyezést ért el Gyuris Imre és Virág Nándor (11. D) a IX. Földgömb Nemzetközi Középiskolai Földrajzversenyen. A verseny az általános és középiskolai tananyagra, aktuális hírekre, egy…
Ismét lesz radnótis diák a Földrajz Diákolimpián (iGeo)!
Sikeresen szerepelt a diákolimpiai válogató döntőjében Kovács Eszter, gimnáziumunk 12. C osztályos tanulója. Magas színvonalú, kitartó munkájának és a döntőn nyújtott meggyőző teljesítményének köszönhetően bekerült a Földrajzi Diákolimpián hazánkat képviselő…
Radnótis siker a bonyhádi német nyelvi versenyen
A Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium által megrendezett “Glasperlenspiel” (Üveggyöngyjáték) német nyelvi, kultúrtörténeti és országismereti versenyen Márta Bettina Mira (12. B) a III. kategóriában (11-12. évf.) az országos döntőben 4.…
Városi angol nyelvi verseny eredményei
Ebben a tanévben is szép sikereket értek el tanulóink a Tisza-parti Általános Iskola által szervezett angol nyelvi versenyen. Első helyezést ért el Kredics Levente 7. M osztályos tanulónk, ugyanitt Bálint…
Az európai junior ranglista élére ugrott Sándorházi Vivien
Legutóbb tavaly adtunk hírt Sándorházi Vivien (10.C) kiemelkedő tollaslabda sikereiről. Azóta Vivien „Az év sportolója” lett Szegeden az utánpótláskorúak között. Tavaly már az U19-es bilbaói világbajnokságon is elindult, de az…
Felfedezettjeink 2017
A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács minden évben nagy érdeklődés mellett hirdeti meg „Felfedezettjeink” pályázatát. Ajánlást nyújthatnak be hazai és határon túli Tehetségpontok és Tehetségsegítő Tanácsok saját tehetségsegítő közösségük által felfedezett, 25…
Radnóti Irodalmi Vetélkedő harmadik fordulója
A Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium humán munkaközössége által meghirdetett „Radnóti Irodalmi Vetélkedő” a dél-alföldi és határon túli 7-8. osztályos diákok részére a harmadik, záró fordulóval folytatódik. A harmadik forduló
Újabb siker a Masters of Mathematics nemzetközi versenyen
Az idén kilencedik alkalommal megrendezett Masters of Mathematics romániai nemzetközi matematikaversenyen Williams Kada 12.M osztályos tanulónk ezüstérmet szerzett. Kada a 6 fős magyar csapat legmagasabb pontszámát érte el, és alig…
A szóbeli felvételi vizsgák beosztása
A 2017. február 21-23. közötti szóbeli felvételi vizsgák beosztását a csatolt dokumentumokban olvashatják. A dokumentumok a hír címsorára vagy a tovább parancsra kattintva jelennek meg. Szeretnénk jelezni, hogy a beosztást…
Remek szereplés a Dr. Árokszállásy Zoltán Biológiaversenyen
A 19. alkalommal megrendezett Dr. Árokszállásy Zoltán Országos Biológiaversenyen ismét kiemelkedő eredményeket értel el diákjaink. Az I. kategóriában Urszuly Csenge, 8.M osztályos tanuló 12. helyezést ért el Fazekasné Gulyás Éva…
Kosárlabdacsapatunk diákolimpiai sikere
A Kosárlabda Diákolimpia (B-kategória) szegedi fordulójának újrajátszott mérkőzésein a fiúk az V-VI. korcsoportban küzdelmes, hajtós találkozókon „újra” megszerezték a városi bajnoki címet! A megismételt mérkőzések eredményei: RMG-Deák 43:28; RMG-Dugonics 37:16;…
Ismét lesz csapattagunk a nemzetközi matematikai diákolimpián
Ismét lesz csapattagunk a nemzetközi matematikai diákolimpián! A válogatóversenyek eredményei alapján Andó Angelika 12.M osztályos tanuló tagja lett az EGMO (Európai Leány Matematikai Diákolimpia) 4 fős magyar csapatának. A versenyt…
Radnóti Irodalmi Vetélkedő második fordulója
A Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium humán munkaközössége által meghirdetett „Radnóti Irodalmi Vetélkedő” a dél-alföldi és határon túli 7-8. osztályos diákok részére a második fordulóval folytatódik. A második forduló online…
A „Vigyázz, kész, pénz!” verseny regionális fordulója
Idén hetedik alkalommal hirdette meg a K&H a Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedőjét. A verseny több korcsoportban zajlik, iskolánk a hetedik és nyolcadik osztályosok számára kiírt vetélkedőben érdekelt. Ebben a…
Bicinium Éneklési Verseny
Szép radnótis sikerek születtek a 45. Csongrád Megyei Bicinium Éneklési Versenyen (a kétszólamú énekversenyt 2017. február 10-én rendezték meg). Eredményeink: Szép-Gergely Zsófia (9. A) – Dratsay Dénes (9. A): Kiemelt…
A Meleg István Kémiaverseny eredményei
2017. február 11-én rendeztük meg iskolánkban a Meleg István Kémiaverseny döntőjét. A versenyzőknek másfél óra állt rendelkezésére, hogy megoldják a feladatokat. Ezután a szervezők szendvicsekkel és üdítővel látták vendégül a…