Bonis bona – a nemzet tehetségeiért
Idén nyolcadik alkalommal rendezték meg a „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” díjátadóját. A Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért díj a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző hazai és határon túli…
Nemcsak diákjainkat, tanárainkat is rangos díjjal ismerik el.
Idén nyolcadik alkalommal rendezték meg a „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” díjátadóját. A Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért díj a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző hazai és határon túli…
A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatika Kara a 2018-ban elindított középiskolai nagyköveti hálózatának idei díjátadó ünnepségén tehetséggondozó munkájáért a Földrajz nagykövete és a Kémia nagykövete kitüntető elismerést adományozta Szőllősy László…
Szeged Megyei Jogú Város a tehetséggondozás terén elért kimagasló munkáért alapított díját, Szeged város aranyplakettjét vehette át Schultz János tanár úr és Tigyi István tanár úr. Gratulálunk kollégáinknak az elismeréshez!
A Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért díj a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző hazai és határon túli pedagógusok elismerésére. A díj elnevezése a Bonis bona discere, vagyis „Jótól jót tanulni”…
Rátz Tanár Úr Életműdíjat vehetett átgimnáziumunk kiváló pedagógusa, igazgatónk: Gál Béla. Tanár úr a biológiaoktatás területén végzett példaértékű tehetséggondozó munkájáért érdemelte ki a természettudományos tárgyak népszerűsítésében kiemelkedő eredményeket elérő pedagógusok…
Rátz Tanár Úr Életműdíjat kapott gimnáziumunk két kiváló pedagógusa. Dr. Mező Tamás tanár úr a fizika, Mike János tanár úr pedig a matematika oktatás területén végzett példaértékű tehetséggondozó munkájáért kapta…
Idén Dr. Róth Márton tanár urat érte a megtiszteltetés, hogy Pisában átvegye az olasz Premio Internazionale Galilei alapítvány egyik díját, a Premio Maria Ciancit. Az alapítvány díja a Pisai egyetem
A „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” díj 2013 tavasza óta ad lehetőséget a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző hazai és határon túli pedagógusok elismerésére. A díj elnevezése a Bonis bona
MOL-MesterM-díjat kapott Mike János tanár úr gimnáziumunk sokak által tisztelt és elismert matematikatanára. A díjat – tanítványainak ajánlásával – azok a kiváló pedagógusok kaphatják meg, akik sokat tesznek azért, hogy
Dr. Róth Márton kollégánk, gimnáziumunk magyar-olasz szakos pedagógusa a Magyar Tudományos Akadémia Akadémiai Kutatóintézetek Tanácsának javaslatára Pedagógus Kutatói Pályadíjat kapott.Gratulálunk az elismeréshez!
A „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” díj a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző hazai és határon túli pedagógusok elismerésére. A díj elnevezése a Bonis bona discere, vagyis „Jótól jót tanulni”

Őszinte büszkeséggel gratulálunk kollégánknak, Wirth István tanár úrnak, aki a Szeged napja ünnepségsorozat keretében vehette át a városháza Tisza Lajos termében a Szeged Sportjáért díjat. Wirth tanár úr testnevelőtanárként, utánpótlásedzőként