A szegedi Palánk kiválóságai
2023. március 31 és április 2. között a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium csapata a „szokásos” városi és megyei bajnoki címek után Fiú Kosárlabda Diákolimpia Kecskeméten rendezett „B” Kategóriás Országos
Sportban is sikeresek vagyunk.
2023. március 31 és április 2. között a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium csapata a „szokásos” városi és megyei bajnoki címek után Fiú Kosárlabda Diákolimpia Kecskeméten rendezett „B” Kategóriás Országos
Az Arany János Tehetséggondozó Program tizedik évfolyamai számára Bonyhádon megrendezett XX. Országos Gymnasion Sporttalálkozón a 10.T osztályosaink a következő eredményeket érték el Urbán Péter tanár úr vezetésével: leány röplabda II.…
A radnótis fiúk ezúttal a röplabda diákolimpián is a továbbjutást jelentő megyei 2. helyen végeztek! Ezzel kvalifikálták iskolánkat az országos röplabda diákolimpia debreceni döntőjébe (melyre április 14-16. között kerül sor)!
2023. március 1-jén rendezték Hódmezővásárhelyen, a Hódtói Sportcsarnokban a „B” kategóriás Fiú Kosárlabda Diákolimpia megyei döntőjét. A Radnóti csapata az elődöntőn és a döntőben is (utóbbi az SZTE ellen), a
Március első hétvégéjén rendezték meg – ebben az évben második alkalommal – a Mártélyi keringő – 6 órás futóversenyt. A versenyt egyéni számok mellett váltóban is meghirdették, iskolánk Run ForRest
Rendkívüli eredményeket ért el az utóbbi időszakban Kovács Árpád 11. B osztályos tanulónk. A február végén Budapesten megrendezett U18- és U20-as korosztályos, fedett pályás országos bajnokságon három sprintszámban is (60m,
Újraindult a táncházmozgalom iskolánkban Fabulya Andrea és Nagyné Leányvári Ágnes tanárnők szervezésében. A diáktáncház 2017 áprilisától működött iskolánkban Fábri Géza és a Szegedi Népzenei Kamaraműhely közreműködésével. A pandémia egy időre…
Több kiváló csapateredmény született a közelmúltban, a városi diákolimpiai fordulókból továbbjutottak a leány röplabdásaink, a leány kosárlabdacsapatunk, míg ezúttal a 2022/23-as „B” kategóriás (amatőr) Fiú Kosárlabda Diákolimpián iskolánk csapata –
November utolsó hétfőjén futsal diákolimpián vett részt iskolánk csapata, hogy összemérje focitudását a Kossuth, a Béke és a Tisza-parti iskolákkal. Az első meccsen még aludtunk a szőregi Kossuth Lajos Általános
A 2022. november 27-én, az újszegedi Erzsébet Ligetnél kitűzött VII. Jótékonysági félmaraton versenyen a Radnóti négyfős váltócsapata 3. helyezést ért el. Csapatunkat a következő kvartett alkotta: Burkus Barnabás (12.D), Geretovszky
A 2022/23-as „A” kategóriás (profi) Fiú Kosárlabda Diákolimpián iskolánk csapata két városi fordulót követően a megyei döntőben bronzérmet szerzett. Az eredmény értékét nagyban növeli, hogy a Radnóti csapata egy játékos
A mindennapos testnevelés iskolai megszervezéséhez kérjük minden tanulónkat, hogy 2022. szeptember 9-ig a mellékelt szülői nyilatkozatot kitöltve adja le osztályfőnökének, illetve aki rendszeres sportfoglalkozásokon vesz részt és klubtagsággal rendelkezik, a…
Ezúttal a labdarúgóink teljesítettek kiemelkedően, több kiírásban és korcsoportban értek el nagyszerű eredményeket. Az MLSZ telki edzőcentrumában a napokban zajlott a McDonald’s Fair Play Cup Középiskolai Labdarúgó Program országos döntője.
Iskolánk fiú sakkcsapata megnyerte az Országos Sakk Diákolimpiai Csapatbajnokságot. A 8 fordulóban 1 döntetlen eredmény mellett a többi csapatot legyőztük (7 győzelem – 1döntetlen – 0 vereség). A torna során
2022 március 31-e és április 3-a között rendezték Kecskeméten, 20 csapat részvételével, a „B” kategóriás Fiú Kosárlabda Diákolimpia Országos Döntőjét. A városi és megyei fordulókon való elsöprő menetelést követően a
2022.02.22-én rendezték Hódmezővásárhelyen, a Hódtói Sportcsarnokban a B-kategóriás Fiú Kosárlabda Diákolimpia megyei döntőjét. A Radnóti fiúcsapata az elődöntőn, és a döntőben is (utóbbi az SZTE ellen), a teljes keretet játszatva
2022.02. 10-én és 15-én az Etelka sori csarnokban rendezték meg a B-kategóriás Fiú Kosárlabda Diákolimpia városi fordulóit. A Radnóti fiúcsapata elsöprő fölénnyel, a teljes keretet játszatva magabiztosan diadalmaskodott minden mérkőzésen.
A Szegeden, 2021.12.08-án, az Etelka soron rendezett B33-kategóriás Fiú Kosárlabda Diákolimpia V-VI. korcsoportos megyei döntőjét zsinórban harmadik évben is (hatalmas küzdelemben, csupán egy igazolt játékossal) radnótis csapat nyerte, a Kobe
A VI. Szegedi Jótékonysági Félmaraton négyfős váltóversenyén a Ruszkai Andrea tanárnő, valamint Burkus Barnabás (11.D); Halász Henrik (11.M) és Urszuly Péter (10.M) alkotta Run ForRest kvartettünk 3. helyen futott célba.
A Magyar Paralimpiai Bizottság és a Fogyatékosok Országos Sportszövetsége gimnáziumunkat a Magyar Parasport Napján (február 22.) szervezett érzékenyítő „lélekmozgató iskolai programok kiemelkedő színvonalú megvalósításáért” elismerésben és díjazásban részesítette. Az iskolai