AJTP-s tanulóink az egri irodalmi versenyen
A március 22-23-án az Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium által 18. alkalommal megrendezett AJTP irodalmi versenyen két diákunk is bejutott az első 10 közé írásbeli dolgozata alapján. A szóbeli forduló után…
Iskolánk által szervezett szakkörökkel kapcsolatos információk.
A március 22-23-án az Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium által 18. alkalommal megrendezett AJTP irodalmi versenyen két diákunk is bejutott az első 10 közé írásbeli dolgozata alapján. A szóbeli forduló után…
Március 29-én Nyíregyházán az Eötvös József Gyakorló Gimnáziumban 13. alkalommal rendezték meg a 7-10. osztályosok Országos Francia Nyelvi Tanulmányi Versenyét. A versenyen több kategóriában (évfolyamok, illetve a francia mint első
A 2019. május 6-8. közötti projektnapokra az osztályfőnökökön keresztül megkapott elérési útvonalon, interneten keresztül lehet jelentkezni. Az osztályfőnökök e-mailben kapják meg az ehhez szükséges linket. Erre kattintva a megnyíló űrlapon…
A XXV. Kárpát-medencei József Attila mese-, vers- és novellaíró pályázatára – melyet az Oladi Általános Iskola és a SZSZOSZC Oladi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája hirdetett – novellát írt Sándor Lili 11.D…
A Kaposvári Klebelsberg Középiskolai Kollégium által meghirdetett FÉNY-KÉP országos fotópályázaton III. helyezést ért el Márta Renáta 9.T osztályos tanuló Fúzió című képével. A felhívásra mintegy hetven alkotás érkezett, a díjazott…
„Hogyan alakul a mű? A művészi cselekedet, nevezzük ihletnek, először is két részre osztja a valóságot azáltal, hogy kiválasztja azt a részt, ama valóságelemeket, amelyekből művét majd megalkotja. Ez persze…
2019. április 16-án, kedden délután 15:30-kor kerül sorra a Cambridge-i Egyetem évi szokásos felvételi tájékoztatója, amelyre diákjainkat valamint az érdeklődő szülőket és kollégákat is szeretettel látjuk. Helyszín: Termosz laboratórium, alagsori
A Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium által szervezett Glasperlenspiel német nyelvi, kultúrtörténeti országos versenyen Ferling Zsanett 10.D osztályos tanuló 12. helyezést ért el. Felkészítő: Csomós Edina tanárnő. Gratulálunk! A verseny…
A Kőbányai Szent László Gimnázium szervezésében lezajlott a Festival d’Italiano, az olasz nyelv 2018/2019-es tanévi középiskolai nyelvi versenye és művészeti fesztiválja. A több kategóriában megrendezett megméretésen tanulóink a következő helyezéseket…
Ebben a tanévben is kimagaslóan szerepelnek gimnáziumunk tanulói az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyeken. 15 kategória kiírásai során 49 tanulónk jutott döntőbe 12 tantárgyból (biológia – 10 döntőbe jutott tanuló; fizika
A Szeged ifjú tehetsége és a Szeged ifjú tehetségéért díjakat a szegedi önkormányzat minden évben Bartók Béla születésnapján (március 25.) adja át. Idén 14. alkalommal rendezték meg a városházán az…
A XI. Földgömb Nemzetközi Földrajzverseny első 12 csapata közé 7 (!) radnótis került. Helyezéseik szinte teljesen megegyeznek a rendkívüli sikereket hozó tavalyiakkal: a csapatok rendre az 1., 2., 5., 6.,…
2019. március 27-én 15:00 órától a 301-es teremben a MATEHETSZ csoportos tehetségsegítő tevékenységek felhívásának Tehetségek Magyarországa című kiemelt projektje keretében (azonosítószám: EFOP-3.2.1-15-2016-00001; OPER 21535) rendezzük meg II. Humán tudományos Konferencia…
Iskolánk angol munkaközössége több versenyen is részt vett a napokban. A Tisza-parti Általános Iskola által szervezett Városi Angol Versenyen második helyezést ért el Kalmár Botond, harmadik lett Kócsó Mátyás (mindketten…
Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat által Debrecenben megrendezett 62. Országos Fizikatanári Ankét és Eszközbemutatón a műhelyek vezetői közül második díjat vehetett át iskolánk fizikatanára, Dr. Nagy Anett. A Tízperces kísérletek…
A Pécsett rendezett ECL Országos Nyelvi Verseny döntőjébe angol nyelvből két kategóriában 13 tanulónk jutott be. A már nyelvvizsgával rendelkezők kategóriájában első helyezést ért el Dobó Ajsa (10.D; felkészítő: Mestra…
A kommunizmus áldozatainak emléknapján rendezett megyei vetélkedőn 1. helyezést ért el a Gyurik Zita, Hüvös Dorka Panna, Molnár Kincső (mindhárman 12. D) alkotta csapatunk. A verseny győztesei budapesti kiránduláson vehetnek…
A negyvenegyedik alkalommal meghirdetett Kitaibel Pál Biológiai és Környezetvédelmi Tanulmányi Verseny megyei fordulójában eredményesen szerepeltek tanulóink. A II. kategória mezőnyében Lajtár Lili (10. B; felkészítő tanára: Gál Viktória tanárnő) első…
Gimnáziumunk és a Szegedi Tudományegyetem (BTK) a 2018/19-es tanévben közös tehetséggondozó projektben vett részt. Ennek keretében öt diákunk kapott lehetőséget arra, hogy megismerkedjen a tudományos kutatómunka kihívásaival, a prezentációs technikákkal.
Az E5fős Társaság nevű csapatunk (Jáger István, Jost Márk Benedek, Kovács-Deák Zsombor, Szécsényi András és Vincze András; mindannyian 11. M osztályos diákok) a Kecskeméten megrendezett 5letből jövő! verseny döntőjébe jutott.…