Rendkívüli elismerés a matematika tagozatnak
Három radnótis tanuló is bekerült a matematikai diákolimpiákon (IMO, MEMO) hazánkat képviselő csapatokba! Williams Kada 10. M osztályos diákunk, Mike János és Schultz János tanár úr tanítványa a valaha volt
Természettudományos nyári tábor a Budapesti Eötvös Kollégium szervezésében
Negyedik alkalommal rendezi meg az ELTE TTK és az Eötvös Collegium nyári természettudományos táborát. A tábor célja az ELTE képzési kínálatában megtalálható természettudományos szakok népszerűsítése az érettségi előtt álló középiskolás
1., 2., 3. díj és több dicséret
Kiemelkedően szerepeltek matekosaink az Arany Dániel Matematikaverseny országos döntőjén, ahol Williams Kada (10. M) 1., Szemerédi Levente (9. M) 2., Andó Angelika (10. M) és Lajkó Kálmán (10. M) pedig
Felfedezők napja
A hétvégén tartották meg Budapesten a Millenáris Parkban a Felfedezők napját. Az egész napos rendezvény kiemelt vendégei voltak az idei Földgömb-verseny győztesei – Kovács Kristóf és Szajbély Zsigmond 10. M
Mennyiség és minőség
A mennyiség minőséggel is párosult a Mikola Sándor Országos Fizikaversenyen. Az országos döntőben 13 diák képviselte gimnáziumunkat, sikeresen: a „képzeletbeli” dobogón ugyanis mind a kilencedikesek, mind a tizedikesek között felkerült
Újabb nagyszerű földrajzos eredmények
Újabb nagyszerű földrajzos eredményekkel büszkélkedhetünk! A Lóczy Lajos Országos Földrajzverseny döntőjében 8 tanulónk képviselte iskolánkat. Közülük Kovács Eszter 10. C osztályos diákunk (Szőllősyné Pálfi Melinda tanárnő tanítványa) megnyerte a versenyt!
Mindent vittek
Rendkívüli eredményekkel kápráztattak el bennünket iskolánk „aranyos” tanulói az Arany János Tehetséggondozó Program angol nyelvi versenyének országos döntőjén. A több mint ezer indulót felvonultató verseny végső megmérettetésére 9 radnótis diák
Aranyérmek a Makkosházi Matematikaversenyen
A hetedik és nyolcadik osztályos diákok versenyét is radnótis diák nyerte az idei Makkosházi Matematikaversenyen. A hetedikesek között Schultz János tanár úr tanítványa, Weis Máté, a nyolcadikosok között pedig Mike
Matematikaverseny AJTP-s diákoknak
Ebben az évben is megrendezték az Arany János Tehetséggondozó Programban tanuló mintegy 3000 diák matematikaversenyét. A tizedikesek közöttKoza Attila a 7., Faragó Petra pedig a 19. helyen végzett. A tizenegyedikesek
EUSO – Európai Uniós Természettudományos Diákolimpia
A radnótis biológusok ismét bizonyították, hogy EU-s összevetésben is az élvonalba tartoznak. Varga Petra (11. B) csapatával az 50 résztvevő csapat közül a 2. helyet szerezte meg és ezzel aranyérmes
A Logo-verseny döntőjében
Több tanulónk is bejutott a Logo Számítástechnikai Verseny országos döntőjébe. A III. kategóriában (7-8. osztályosok) Tóth Jenő (8. M) a 16. helyen végzett;A IV. kategóriában (9-10. osztályosok) Horváth Péter (9.
Caius lacob
Kiemelkedő eredményeket értek el informatikusaink a Caius lacob nemzetközi informatikai versenyen. Az alkalmazói kategóriában Gercsó Márk 12. A osztályos tanuló I. díjat szerzett.A programozói kategóriában Kiss Ádám (12. A) II.
Népes csapat a matematika OKTV döntőjében
Népes küldöttség képviselte iskolánkat a matematika OKTV II. és III. kategóriájának döntőjében. A II. kategóriában: 5. helyezést ért el Bereczki Zoltán (12. A, Mike János tanár úr)11. helyezést ért el
Ismét 2 radnótis a Biológia Diákolimpiai csapatban
Április 17-18-án, iskolánk laboratóriumában rendezték meg a 27. Nemzetközi Biológiai Diákolimpiára utazó magyar csapat válogatóversenyének utolsó fordulóját. A 4 fős magyar csapat ezúttal sem utazik radnótisok nélkül: Marton Ákos (11.
A humán tagozat OKTV-n elért eredményei
Ebben a tanévben mind a magyar irodalom, mind a történelem OKTV döntőjében szerepelt radnótis diák! Magyar irodalomból Rudisch Ferenc Martin (12. D, Gortva Tamás tanár úr) 20., Várhidi Eszter (11.
Radnótis sikerek a Kitaibel-versenyen
Április 24-26. között rendezték a 38. Kitaibel Pál Középiskolai Biológiai és Környezetvédelmi verseny döntőjét Mosonmagyaróváron. Iskolánkat 3 tanuló képviselte, méltó módon. A kilencedikesek versenyében Szögi Réka (9. B; felkészítő tanára:
Sakkozó csapataink eredményei
Ebben az évben is nagyszerű eredményekkel örvendeztették meg iskolánkat sakkozó diákjaink. A Sakk Diákolimpia döntőjében az általános iskolások versenyében a Tubak Dániel, Kelemen Dávid, Szajbély Sámuel, Török Máté összeállítású csapatunk
Ismét kitettek magukért tanítványaink és tanáraink
Eredményes évet zártak tanítványaink az országos középiskolai tanulmányi versenyeken: teljesítményükkel 40 esetben vívták ki a jogot a döntőn való szereplésre. A diákok és felkészítőik munkájához gratulálunk! Az eredményeket a csatolt…
Kiemelkedő eredmények angol nyelvből
Kiemelkedően szerepeltek tanítványaink az ECL Országos Nyelvi Versenyen. A több mint 600 résztvevő között hét tanulónk is bekerült az első 10 helyre. Az eredmények: I. kategória 1. helyezett Korom-Vellás Bálint
Nemzetközi Kenguru Matematikaverseny
Eredményesen szerepeltek matekos diákjaink a Nemzetközi Kenguru Matematikaversenyen. A kilencedik osztályosok között Kassai Levente (9. M, felkészítő tanára Szaszkó-Bogárné Eckert Bernadett tanárnő és Tigyi István tanár úr)az 5. helyen végzett.

