116 éve született Radnóti Miklós
Május(a Naptár ciklusból) Szirom borzong a fán, lehull;fehérlő illatokkal alkonyul.A hegyről hűvös éj csorog,lépkednek benne lombos fasorok.Megbú a fázós kis meleg,vadgesztenyék gyertyái fénylenek.(1941)
Végeredmények a Zrínyi Matematikaversenyen
Ebben a tanévben 36. alkalommal rendezték meg a Zrínyi Ilona Matematikaversenyt. A tesztverseny miskolci országos döntőjében az alábbi radnótis eredmények születtek: 7. osztály14. helyezést ért el: Szamkó Bálint – 7.M
Nemzetközi diákolimpiai ezüstérem
A 2024/2025-ös tanévben Zágrábban került sor az Európai Unió Természettudományos Diákolimpiájára (EOES-2025), ahol Magyarországot két csapat képviselte. A B-jelű csapatunknak Elek János (10.A) volt tagja, és a tavalyihoz hasonlóan nemzeti…
OKTV-eredményeink kémiából
Ebben a tanévben a kémia II. kategóriában négyen is képviselhették iskolánkat az OKTV legjobb 30, a kémiát emelt óraszámban tanuló diákok között. Ezzel gimnáziumunk a kémia területén idén is a
Elsőség a Varga Tamás Matematikaversenyen
A Varga Tamás Matematikaversenyt 1988-tól kezdődően rendezik meg az általános iskolák felső tagozatos tanulói számára. A háromfordulós matematikaversenyt ebben a tanévben XXXV. alkalommal hirdették meg. Idén a matematika tagozatosok kategóriájában
Ballagóknak szól a nóta…
Június volt s ujjongtunk, nincs tovább,Most gyertek, szabad mellü örömökS pusztuljatok, bilincses iskolák. De elcsitult a jókedv-förgetegS helyére ült a döbbent némaság:Köröttünk már az Élet csörtetett. Óh, ifjui, szent megjózanodás!…
Végleges felvételi jegyzék a 2025/2026-os tanévre
Április 28-án megérkezett gimnáziumunkba a végleges felvételi jegyzék. A 2025/2026-os tanévre a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumba felvett tanulók oktatási azonosítóját tanulmányi területenként és növekvő sorrendben (nem rangsor szerint) az
Iskolai étkezés – május
Az iskolai étkezés (naponta 12–15 óra között) az aktuális hirdetmény szerint májusban a szokott módon folytatódik, az előfizetés választással történik (A menü, B menü). Májusban az érettségi szünet és a
Első helyezés a pápai nyelvi versenyen
Idén 17. alkalommal rendezték meg a pápai Türr István Gimnáziumban az Arany János Tehetséggondozó Programban tanuló diákok országos idegen nyelvi versenyét. Az április 11-12-én írásbeli és szóbeli fordulóból álló megmérettetésen
Országos francia nyelvi verseny
A nyíregyházi Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium által meghirdetett XIX. Országos Francia Nyelvi Tanulmányi Versenyre 6 kategóriában (7-10. osztályok) több száz tanuló nevezett ebben a tanévben is. A
A Dugonics Társaság díjasai
A Dugonics Társaság hagyományos szépíró pályázatán vers kategóriában I. helyezést ért el, és ezzel publikációs jogot szerzett a Tiszatáj online felületén: Székely Kolos 12.C osztályos tanulónk. A Dugonics Társaság hagyományos…
Áldott húsvéti ünnepeket!
Az szép harmatot miként hullatod tavasszal virágra,Sok jódat, Uram, úgy hullasd reám, te régi szolgádra, Hogy mind holtomig szívem légyen víg, téged magasztalván,Mindenek előtt s mindenek fölött szent nevedet áldván.…
Olasz nyelvi versenyeredményeink
Iskolán 12. osztályos olasz csoportja ebben a tanévben is csatlakozott az Olasz Kulturális Minisztérium és az Olasz Oktatásügyi Minisztérium által támogatott Libriamoci kezdeményezéshez. A kampány célja az olvasás és a
A holokauszt áldozatainak emléknapja
Magyarországon április 16-a a holokauszt áldozatainak emléknapja. 1944-ben ezen a napon kezdődött meg a gettósítás Északkelet-Magyarországon és Kárpátalján. Ezekben a napokban többek között Beregszász, Kassa, Máramarossziget, Nagyszőlős, Nyíregyháza, Ungvár településeken
Festival d’Italiano
Idén 51. alkalommal rendezték meg a Festival d’Italiano országos olasz nyelvi versenyt és fesztivált. A március 28-29-én, Balatonalmádiban megtartott vetélkedőn diákjaink számos kategóriában mérették meg magukat: könnyűzene – csoportos ének,
ECL angol nyelvi verseny
Március 27-én rendezték az Országos ECL Nyelvi Verseny döntőjét Pécsett, a Pécsi Tudományegyetem Idegen Nyelvi Központjában. Iskolánkból négy tanuló jutott a döntőbe: Jeles Ella Sára (9.C), Juhász Orsolya (9.C), Kovács
Nemes Tihamér Programozási Verseny
Ebben a tanévben is kiemelkedően szerepeltek diákjaink a Nemes Tihamér Nemzetközi Programozási Verseny döntőjében. A tanulóink a következő helyezéseket érték el: 1. korcsoport:8. helyezés: Miszori Márton (8.M – felkészítő: Dr.…
Problémamegoldóink az OKPV-versenyen
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) által 11. alkalommal megrendezett Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny (OKPV) döntőjében iskolánk csapata is képviseltette magát. A versenyen a háromfős csapatoknak adott történelmi helyzetekre kell válaszokat
Kulturális fesztivál
A Radnóti Kulturális Fesztivál első napján, április 11-én, a magyar költészet napján megrendeztük hagyományos Irodalmi Kávéházunkat. Versek és zongorajáték bizonyította diákjaink tehetségét. Dr. Nagy Anett igazgatónő Ady Endre egy versét
Emelt szintű képzéseink választása
2025. március 31-én, hétfőn Dr. Nagy Anett igazgatónő által megtartott prezentációs előadás elérhető az alábbi dokumentumban. Kérjük, tekintsék meg az itt mellékelt dokumentumot!