Ausztriai sítáborunk
Idén is népszerű volt az iskolai sítáborunk, hiszen 137 diákunkkal síeltünk az ausztriai Hinterstoder és Wurzeralm sípályáin. Az idei táborban 22 kezdő tanulónkkal is megismertettük ezt a csodálatos téli sportágat.…
Idén is népszerű volt az iskolai sítáborunk, hiszen 137 diákunkkal síeltünk az ausztriai Hinterstoder és Wurzeralm sípályáin. Az idei táborban 22 kezdő tanulónkkal is megismertettük ezt a csodálatos téli sportágat.…
A március 15-ei nemzeti ünnepünket ebben az évben a 10.B osztály, valamint az iskolai ének- és zenekar műsorával köszöntöttük. A Tóthné Wolf Anna tanárnő, Tóth Zsőfia tanárnő és Kiss László
Tisztelt Szülők! A soron következő szülői értekezletünket március 16-án 17:00 órától tartjuk. Az osztályok értekezleteit követik a fogadóórák, ezekre tízperces ütemezéssel az adott szaktanárnál lehet feliratkozni.A jelentkezéseket a Krétán keresztül
Március 8-a alkalmából köszöntöttük tantestületünk hölgyeit. Ebből az alkalomból a férfi kollégák egy szószólón keresztül saját gondolatokkal vagy verssorokkal készülnek. Ismét kifejezve odaadó szeretetünket idézünk két sorpárt, amely a nők
Legjobbkor állt meg az óra, mindössze 46,56 másodpercet mutatott, és ezzel a Harvardon egyetemi rekordot ért el 400 méteren a nemrég végzett világbajnoki bronzérmesünk, Kovács Árpád (2024/B). A meghívásost versenyt
Gál Melánia (2023/T) egy kevésbé ismert lehetőségre hívta fel a figyelmet a pályaorientációs előadásán. Az 1994-ben alapított kremsi egyetem (IMC University of Applied Sciences Krems) gazdasági, egészségügyi és társadalomtudományi karain
Iskolánkban immár tíz éves hagyomány, hogy az érdeklődő diákok számára beszélgetéssel egybekötött tájékoztatót szervezünk a külföldi továbbtanulási lehetőségekről. Ebben a tanévben iskolánk egykori diákja, Halász Henrik (2023/M) a Cambridge-i Egyetemen
Ismét diáktáncház volt a Radnótiban január 29-én! A csodálatos moldvai élőzenét a jól ismert Népzenei Kamaraműhely muzsikusai húzták-fújták, ezúttal kilencfős(!) zenekar adta a talpalávalót! A táncokat betanította és az énekeket
A közelmúltban adtunk róla hírt, hogy iskolánk a legfrissebb gimnáziumi rangsorban az összesített 12. helyen áll, valamint országosan a 3. legjobb vidéki gimnázium. Ezúttal örömmel számolhatunk be arról, hogy lezajlott
Tisztelt Szülők! Tisztelt Támogatóink! A Radnóti Oktatási Alapítvány és a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium meghívja Önt és kedves partnerét a 2026. február 7-én, szombaton 18:00 órakor kezdődő Alapítványi Báljára
Az AJTP program országos Aranytoll helyesírási versenyén a 9. és 10. évfolyam diákjai vesznek részt. A kétfordulós megmérettetésen Szabó Máté 10.T osztályos tanulónk 3. helyezést ért el. Tanulónkat felkészítette: Vajdáné…
December 18-án, az adventi várakozás jegyében karácsonyi hangversennyel ajándékozták meg radnótis közösségünket az iskola diákjai. A műsor részeként Dr. Nagy Anett igazgatónő beszédében úgy fogalmazott, hogy a várakozás mindig valakire…
Kedves volt diákjaink! Az osztálytalálkozók szervezése előtt, kérjük tájékozódjanak az előzetes feltételekről, a javasolt időpontokról a gazdasági irodában. Az irodánk elérhetőségei: tel: 62/548-934; e-mail: rmg.gazdasagi@gmail.com A találkozók megszervezése – a…
Iskolai hagyományként ebben az évben is megszerveztük a radnótis tanulók számára a bécsi adventi vásáron történő részvételt, amelynek programját múzeumlátogatás és bécsi séta gazdagította. Az adventi utat Fényes Gertrúd tanárnő
A gyulai Karácsonyi János Katolikus Gimnázium által szervezett Simonyi Imre Emlékverseny művészeti kategóriájában a Késő ősz című Simonyi Imre vershez lehetett illusztrációt – fotót, rajzot, festményt -készíteni. Bosch Péter 10.…
Ebben a tanévben a korábbiaknál is nagyobb létszámban kapcsolódtak be tanulóink a Bolyai Anyanyelvi Csapatversenybe. A Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny 3-8. évfolyam számára hirdetett versenyen, gimnáziumi kategóriában a 7. M osztály
Minden érdeklődő diákot és szülőt szeretettel várunk a november 26-án, szerdán 14:30 és 17:00 között megrendezendő pályaorientációs délutánunkon. Helyszín: gimnáziumi tornacsarnok;időpont: 2025. november 26., 14:30-17:00. Tíz egyetemmel és az egyetemek
Tisztelt Szülők! Kedves Diákok! Az alábbiakban a legfontosabb tudnivalókat gyűjtöttük össze. A felvételi eljárás során kitöltendő jelentkezési lap elérhető itt (szerkeszthető word-dokumentumként, illetve pdf-fájlban): Az Oktatási Hivatal felvételivel kapcsolatos tájékoztató
Tisztelt Szülők! Kedves Tanulók! Soron következő nyílt napunkat 2025. november 17-én, hétfőn 17:00 órától tartjuk.A szülőket az igazgatói tájékoztatónkra a tornacsarnokba várjuk (valamennyi induló tagozatunk és a hat évfolyamos speciális…
Megjelent a Belügyminisztérium pályázati felhívása 8. évfolyamos tanulók számára az Arany János Tehetséggondozó Programban történő részvételre. A beküldési határidő (postára adás napja): 2025. december 9. A felhívás részletei és mellékletei