Mártélyi keringő
Március első hétvégéjén rendezték meg – ebben az évben második alkalommal – a Mártélyi keringő – 6 órás futóversenyt. A versenyt egyéni számok mellett váltóban is meghirdették, iskolánk Run ForRest
Március első hétvégéjén rendezték meg – ebben az évben második alkalommal – a Mártélyi keringő – 6 órás futóversenyt. A versenyt egyéni számok mellett váltóban is meghirdették, iskolánk Run ForRest
Rendkívüli eredményeket ért el az utóbbi időszakban Kovács Árpád 11. B osztályos tanulónk. A február végén Budapesten megrendezett U18- és U20-as korosztályos, fedett pályás országos bajnokságon három sprintszámban is (60m,
Újraindult a táncházmozgalom iskolánkban Fabulya Andrea és Nagyné Leányvári Ágnes tanárnők szervezésében. A diáktáncház 2017 áprilisától működött iskolánkban Fábri Géza és a Szegedi Népzenei Kamaraműhely közreműködésével. A pandémia egy időre…
Több kiváló csapateredmény született a közelmúltban, a városi diákolimpiai fordulókból továbbjutottak a leány röplabdásaink, a leány kosárlabdacsapatunk, míg ezúttal a 2022/23-as „B” kategóriás (amatőr) Fiú Kosárlabda Diákolimpián iskolánk csapata –
November utolsó hétfőjén futsal diákolimpián vett részt iskolánk csapata, hogy összemérje focitudását a Kossuth, a Béke és a Tisza-parti iskolákkal. Az első meccsen még aludtunk a szőregi Kossuth Lajos Általános
A 2022. november 27-én, az újszegedi Erzsébet Ligetnél kitűzött VII. Jótékonysági félmaraton versenyen a Radnóti négyfős váltócsapata 3. helyezést ért el. Csapatunkat a következő kvartett alkotta: Burkus Barnabás (12.D), Geretovszky
A 2022/23-as „A” kategóriás (profi) Fiú Kosárlabda Diákolimpián iskolánk csapata két városi fordulót követően a megyei döntőben bronzérmet szerzett. Az eredmény értékét nagyban növeli, hogy a Radnóti csapata egy játékos
A mindennapos testnevelés iskolai megszervezéséhez kérjük minden tanulónkat, hogy 2022. szeptember 9-ig a mellékelt szülői nyilatkozatot kitöltve adja le osztályfőnökének, illetve aki rendszeres sportfoglalkozásokon vesz részt és klubtagsággal rendelkezik, a…
Ezúttal a labdarúgóink teljesítettek kiemelkedően, több kiírásban és korcsoportban értek el nagyszerű eredményeket. Az MLSZ telki edzőcentrumában a napokban zajlott a McDonald’s Fair Play Cup Középiskolai Labdarúgó Program országos döntője.
2022 március 31-e és április 3-a között rendezték Kecskeméten, 20 csapat részvételével, a „B” kategóriás Fiú Kosárlabda Diákolimpia Országos Döntőjét. A városi és megyei fordulókon való elsöprő menetelést követően a
2022.02.22-én rendezték Hódmezővásárhelyen, a Hódtói Sportcsarnokban a B-kategóriás Fiú Kosárlabda Diákolimpia megyei döntőjét. A Radnóti fiúcsapata az elődöntőn, és a döntőben is (utóbbi az SZTE ellen), a teljes keretet játszatva
2022.02. 10-én és 15-én az Etelka sori csarnokban rendezték meg a B-kategóriás Fiú Kosárlabda Diákolimpia városi fordulóit. A Radnóti fiúcsapata elsöprő fölénnyel, a teljes keretet játszatva magabiztosan diadalmaskodott minden mérkőzésen.