Érdekes utazásra hívták gimnáziumunk humán tagozatának tanárai a történelem és a magyar irodalom iránt érdeklődő általános iskolás diákokat, határon innen és túl.

Az első, történelmi-irodalmi kutatást, utánajárást igénylő, elektronikus felületen elvégezhető fordulóból a 18 legjobban teljesítő fiatal jutott a középdöntőbe. Ezen 2019. január 25-én egy negyven kérdésből álló online tesztet töltöttek ki a tanulók. Az itt elért eredmények alapján hatan készülhettek a végső sorrendet eldöntő szóbeli fordulóra. A többi diáknak sem telt azonban tétlenül az idő. Csapatokat alkotva izgalmas közönségjátékokban mérhették össze tudásukat. A játékok közben hallgattuk meg a döntősök kiselőadásait, amelyet 5-8 általuk összeállított és rendszerezett diát felhasználva kellett előadniuk.

A versenyen első helyen a Makói Kálvin Téri Református Általános Iskola tanulója, Baróczi Bence végzett. Második Németh Anna (Zákányszéki Általános Iskola és AMI), harmadik pedig Tóth-Godó Benedek (Szent László Katolikus Általános Iskola, Mórahalom) lett. Nagyon ügyesen szerepelt a 4., 5., illetve 6. helyen végzett Gácsi Iván (Tisza-parti Általános Iskola, Szeged), Gyólai Álmos Gyula (Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskola és AMI, Szeged) és Hornok Imre (Szegedi Dózsa György Általános Iskola) is. A legjobb határon túli tanuló Nagy Adrienn Anett (Kárásztelki Általános Iskola) volt.

Gratulálunk a tanulóknak és a felkészítő tanároknak! Köszönjük, hogy időt, energiát fordítottak humán tagozatunk versenyére! Versenyünk megrendezését a Szegedi Tankerületi Központ támogatta.