OKTV-eredményeink spanyol nyelvből
Ebben a tanévben négyen is döntőbe jutottak az OKTV spanyol nyelv I. kategóriájában. Ezzel az iskolánk továbbra is a legeredményesebb spanyolos középiskolai műhelyek között van! Az OKTV döntőjében a következő
Ebben a tanévben négyen is döntőbe jutottak az OKTV spanyol nyelv I. kategóriájában. Ezzel az iskolánk továbbra is a legeredményesebb spanyolos középiskolai műhelyek között van! Az OKTV döntőjében a következő
Az Arany Dániel Matematikai Tanulóversenyen (hagyományosan a 9-10. évfolyamok kiemelt matematikaversenye, úgynevezett kis OKTV) ebben a tanévben a radnótisok a következő eredményeket érték el: 9. osztály, speciális tagozat:III. díjat kapott
Április végén rendezték meg a 39. Budapest Cselgáncs Kupát. A különböző súlycsoportokban több mint ezer fiatal indult, és a versenyen Asbóth Lilla (7.M osztályos tanulónk) hibátlan teljesítményt nyújtott: két versenynapon,
A Szegedi Tankerületi Központ pályázatot hirdet köznevelési jogviszony keretében igazgatóhelyettes (magasabb vezető, igazgatóhelyettes) munkakör/feladatkör betöltésére. A vezetői megbízás határozott időre, 2026. augusztus 16. – 2031. augusztus 15-ig szól. Az igazgatóhelyettes
Ebben a tanévben ketten is döntőbe jutottak az OKTV francia nyelv I. kategóriájában. Ezzel az iskolánk őrzi helyét a legeredményesebb középiskolai műhelyek között francia nyelvből is! Az OKTV döntőjében francia
Ebben a tanévben is kiemelkedő eredményeket értek el iskolánk diákjai a Kenguru Nemzetközi Matematika Tesztverseny magyarországi döntőjében (a verseny francia kezdeményezésre terjedt el világszerte, amely egy ötletes ausztráliai tesztversenyen alapult,
Ebben a tanévben öt különböző osztályból 8 döntősünk volt a biológia OKTV két kategóriájában. Elsősorban az emelt óraszám mellett tanuló II. kategóriában voltak eredményesek a diákok, itt összesen 7 tanulónk
A Szegedi Tudományegyetem Társadalomföldrajz Tanszékének kutatói egy nemzetközi projektben vizsgálják a városi lakosság bevonásának lehetőségeit a klímaváltozás elleni küzdelembe – amelybe most már két radnótis osztály is bekapcsolódott. A 9.C
Az ELTE Informatikai Karán megrendezett Nemes Tihamér Országos Alkalmazói Verseny döntőjében a 7-8. osztályosok kategóriájában Kovács Balázs Pál (7.M osztályos tanulónk, felkészítő: Juhász Fruzsina tanárnő) jelentős pontelőnnyel végzett az I.
Radnóti Miklós: Napló, 1941. május (részlet): Tegnap Róbert, a hetedik gimnazista tanítványom hirtelen azt mondja: Valahogy úgy látom, hogy a Tanár úr inkább klasszikus irányú, és mindig egy kis megvetéssel
Ebben a tanévben összesen 10 tanulónk jutott a matematika OKTV döntőjébe. Ezzel a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium továbbra is a legeredményesebb műhelyek között van matematikából. A III. kategóriában (speciális