A 36. Nemzetközi Biológiai Diákolimpiát (IBO) 2025. július 20-27. között Manilában rendezték. A megmérettetésen ezúttal iskolánk két, végzős biológia tagozatos diákja, Kertai Márton és Nyeste Norbert László is bronzérmet szerzett a magyar csapat tagjaként (a másik két csapattagunk ezüstérmes lett), összesítve nemzeti csapatunk a harmadik legjobb európai eredményt érte el.
A versenyen a magyar csapat felkészítőiként a nemzetközi zsűriben két tanárunk – Bán Sándor és Seres Ádám Zoltán – is részt vett, a diákok felkészítését Borbola Andrea tanárnő is segítette. Bán Sándor tanár úr a 78 ország képviselőinek szavazata alapján elnyerte az idei Tomas Soukup-díjat is, amely az IBO-n résztvevő oktatók legrangosabb elismerése.
