Ebben a tanévben ismét kiválóan szerepelt iskolánk az Eötvös-versenyen, amely a középiskolások legrangosabb Kárpát-medencei fizikaversenye (középiskolai tanulók mellett elsőéves egyetemisták is nevezhetnek). Az idei versenyen Masa Barnabás (12.A) dicséretet kapott (felkészítette: Csányi Sándor tanár úr).
A verseny rangját jól kifejezi, hogy Eötvös Loránd és kollégái kezdeményezésére a Mathematikai és Physikai Társulat első ízben 1894-ben rendezte meg. A kiemelt helyezést elért versenyzők között Teller Ede is szerepel – 1925-ben a matematikai és a fizikai versenyt is megnyerte -, aki középiskolás eredményei közül erre volt a legbüszkébb.
A verseny leírása, feladatai, részletes eredményei itt olvashatóak. A matematikai tanulóverseny története és díjazottjai – köztük több radnótis tanuló – itt érhetőek el.