Ismét megjelent a HVG által összeállított 100 legjobb gimnázium rangsora. Idén a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium a 30. helyen végzett (a rangsor módszertana szerint a 10. évfolyamon végzett kompetenciamérések, az érettségi eredmények, valamint a középiskolákból a hazai felsőoktatásba felvételt nyert diákok felvételi pontszámai alapján alakul ki).

A kompetenciamérésen szövegértésből a 21., matematikából pedig a 22. helyen vagyunk. A természettudományos kompetenciamérés rangsorában a Radnóti idén is a kiváló 15. helyen végzett! A felvételi pontszámos helyezésünk alapján a 34. helyen vagyunk. Ezen felül – bár ez a rangsorból nem derül ki – diákjaink 95%-a az általa első helyen megjelölt egyetemre és szakra nyert felvételt.

A természettudományos tárgyak terén iskolánk továbbra is kiemelkedően teljesít. Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen mintegy 20 ezer diák indult. A döntőbe jutott tanulók számát tekintve biológiából országos 1., matematikából és fizikából 2., kémiából pedig 3. helyen állunk (emellett számos kiemelkedő nyelvi és humán eredménnyel is büszkélkedhetünk). Az OKTV-versenyeredmények összesítése szerint ez a 2. legjobb országos helyezés.

Az érettségi eredmények közül a magyar, matematika, történelem és az idegen nyelv négyese szerepel a HVG által alkalmazott módszertanban, az ötödik vizsgatárgy azonban továbbra sem, noha hagyományosan egyik erőssége iskolánknak a matematika mellett például a biológia, fizika, földrajz, kémia vagy a digitális kultúra. Egy minden tantárgyat összesítő kiegyensúlyozott rangsor a Sulinavigátor oldalán böngészhető. Iskolánk ebben az összevetésben az országos 17. helyezést érte el: https://sulinavigator.hu/rangsorolo.php