Ezüstérem az informatikai diákolimpián
Ebben a tanévben, Bonnban ötödik alkalommal rendezték meg az EGOI-t, az Európai Leány Informatikai Diákolimpiát, és a négyfős magyar nemzeti csapat eddigi legjobb eredményét érte el, négy érmet is hazahozott,
Ebben a tanévben, Bonnban ötödik alkalommal rendezték meg az EGOI-t, az Európai Leány Informatikai Diákolimpiát, és a négyfős magyar nemzeti csapat eddigi legjobb eredményét érte el, négy érmet is hazahozott,
A nyári ügyfélfogadás időpontjai az alábbiak szerint alakulnak: A fenti ügyfélfogadási napokon kívül ügyintézési idő: 8:00 és 12:00 óra között. Előfordulhat, hogy intézményünk nem minden vonalas telefonszáma elérhető. Bármelyik számunkat
Zádori Gellért (11.A osztályos tanulónk, felkészítő tanára: Mike Péter) a válogatóversenyeken elért nagyszerű eredményével tagja lett az idei, augusztus 11-21. között Indiában megrendezendő Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpián (IOAA) résztvevő
A 2024/2025-ös tanévben Dubajban került sor az LVII. Nemzetközi Kémiai Diákolimpiára (IChO), és a magyar nemzeti csapat tagjaként Elek János (10.A – felkészítő: Csúri Péter tanár úr) bronzérmet szerzett. A…
A Szegedi Tankerületi Központ pályázatot hirdet köznevelési jogviszony keretében 1 fő igazgatóhelyettes (magasabb vezető, igazgatóhelyettes) munkakör/feladatkör betöltésére. A vezetői megbízás határozott időre, 2025. augusztus 16. – 2030. augusztus 15-ig szól.
Maróti Olga (8.M osztályos tanulónk) a Székesfehérvárott megrendezett Diákolimpia országos döntőjében II. helyezést ért el az 1500 méteres síkfutásban, ugyanebben a tanévben a gödöllői mezei futó diákolimpia országos döntőjében 4.