Krisztus feltámadásának, majd pünkösdig tartó ittlétének egyik megrendítő mozzanata az emmauszi tanítványokkal folytatott beszélgetés, majd a velük közösen elköltött vacsora. A két tanítvány éppen Emmauszba tartott, és közben a húsvéti eseményekről vitatkoztak. Magukat sajnáltatták, keserűen tanakodtak, hogy a Mester kereszthalálával odalett minden reményük. Ekkor szegődött melléjük Jézus, akit azonban nem ismertek fel, sőt korholni kezdték, mivel tájékozatlannak mutatkozott a Jeruzsálemben történtekről. Ám Ő a gondviselésre emlékeztetve a reménykedés lángját ismét fölszította bennük. Az esti órákban Emmauszhoz közeledtek, ezért a tanítványok unszolni kezdték, ha már olyan szívhez szólóan beszélt, tartson még velük, térjenek be együtt a fogadóba. Így ültek végül közösen a vacsorához. Ekkor Jézus kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és odaadta nekik. A kenyértörésről hirtelen felismerték, de ugyanebben a pillanatban nyomtalanul el is tűnt előlük.

Az emmauszi vacsora epizódját Caravaggio két változatban is megfestette. Az első (1600 körül) még dús terítéket ábrázol, a jelenet mozgalmas, a színek és formák az esemény közvetlenségét ábrázolják. A borítókép festménye néhány évvel később, munkásságának utolsó korszakában keletkezett, és a milánói Palazzo Brerában található képtár egyik ékessége. A képi elemek itt már visszafogottak, eltűnik a feltálalt ételek bősége, az egész ábrázolás középpontjába Jézus alakja kerül, valamint a tanítványok és az idős fogadós házaspár megrendülése.

A tanítványok történetéről Lukács és Márk evangélista egyaránt beszámol: Lukács írja le részletesebben. A rövid utalás ellenére Márk is megemlíti mint fontos mozzanatot.