Bolyai János: Kossuth Lajos országos kormányzó elnökhöz címzett beadvány (részlet)

„(…) egészségi állapotom, többféle üdült bajok miatt s éltemnek már 47-dik évében, úgy hogy(…) nyárban is, de kivált téli időben oly rossz és kornyadozó, mind a mellett is, egy kis illő és célszerű módosítvány mellett képesnek érzem magamat Honunknak egy s más, s tán fontos, és némi tekintetre méltatást érdemlő szolgálatot is tenni: mire töröködni mindenkor legszentebb kötelességemnek is tartottam. (…) Hogy ha tehát Kormányzó Elnök Úr ezennel a legnagyobb buzgósággal és lelkesültséggel fölajánlott szolgálatomat, a fölöbbiek értelmében, elfogadni jónak, célszerűnek találja és méltatja: méltóztat velem parancsolni(…) és én azonnal ügyökszöm föl indulni rendeltetésem helyére.

Maros-Vásárhelyt Június 15-én 1849-ben
Bolyai János mp.
volt osztrák császári királyi,
s már magyar nyug-díjas százados

Arany János: Az örökség

Azok a magyarok, kik e hazát
Véren vették, vérrel ótalmazák,
Azok a magyarok, ha riadót fúttak,
A halál képétől nem messzire búttak.

Lakásuk volt paripájok háta,
Vetett ágyok kemény nyeregkápa:
Ettek és aludtak vérmocskolta nyergen,
Jártak éjjel-nappal sok nehéz fegyverben.

Nem kérdezték: sok-e az ellenség?
Olvasatlan próbáltak szerencsét;
Tudták, a szerencse mindig ahhoz pártol,
Kinek szive még a halálban is bátor.

Elfogytak, elzülltek ottan-ottan,
Szép országok hevert elhagyottan,
Fölveré az isten mindenféle gyoma,
Éktelenné tette török, tatár nyoma.

Rongált zászló lőn az ő formája,
Nem volt annak színe, sem fonákja,
Itt-amott sötétlett rajta egy-egy vérfolt:
Szép zászlónk, az ország, váznál nem egyéb volt.

E becses zászlónak, a hazának,
Védelmében hányan elhullának!
Vérökben a rúdját hányszor megfereszték
Régi ősapáink! de el nem ereszték.

Igy a zászló, ránk örökbe maradt,
Ránk hagyák azt erős átok alatt:
Átok alatt, hogy, ha elpártolunk attul,
Ne legyen az isten istenünk azontul.

Most telik be, vagy soha, ez átok.
A zászlót, a zászlót ne hagyjátok!
Ha minket elfú az idők zivatarja:
Nem lesz az istennek soha több magyarja.

(1848)

Ányos Pál: Gróf Zrinyi Miklósról

    Ellenség csontyai közt gázolt vérében,
Nyugszik Zrinyi Miklós dicsőség ölében.
Elesett! de fején maradt borostyánnya,
Nem lehetett ekként Szulimán zsákmánnya.
Magyar! e sir felett ne hullass könyveket,
Mert a könyv nem illet bajnoki sziveket.
Tapsolj, s kevélykedgyél illyen vitézedben,
Pompa gyanánt hordozd nagy nevét mellyedben.
Zrinyi! édes hazánk cimeres fajzása!
Nyugodgy! terjedjen rád az egek áldása.
Majd, ha a trombita rettentő hangjára
Mindegyikünk testét felvészi magára,
Elődbe sietünk, s ölelünk tégedet:
Megháláljuk akkor nemes esetedet.

1782