A vírushelyzet miatt rendhagyó módon május helyett csak novemberben rendezték meg a 2019-2020. tanévi Lóczy Lajos Országos Földrajzverseny döntőjét. A jelentős időbeli csúszás miatt a döntőbe jutott 13 radnótis tanuló közül csak 4 vállalta a megmérettetést. Sikerrel, hiszen ebben az évben sem maradt érem nélkül csapatunk:

Matúz Balázs 10. B osztályos tanulónk ugyanis 3. helyezést ért el. Balázs egyúttal a logikai térképolvasás feladat különdíjasa is lett. Ugyancsak nagyszerűen szerepelt a tavalyi kilencedikesek között Németh Zita (10.C), aki az 5., és Matúz Marcell (10.B), aki a 6. helyet szerezte meg. A tavalyi tizedikesek versenyében Chrappan Eszter (11.C) a 15. helyezést érte el. A diákokat Szőllősyné Pálfi Melinda tanárnő és Szőllősy László tanár úr készítette fel.