Kedves Felvételizők! Tisztelt Szülők!

Az ideiglenes felvételi rangsort – tagozatokra bontva – a csatolt dokumentumokban olvashatják (ezek a hír címsorára vagy a „tovább”-ra kattintva jelennek meg). Az alábbi információkkal szeretnénk segítséget nyújtani Önöknek.

A jelentkezők közül sokan több tagozatra (osztályba) jelentkeztek. És ebben a jegyzékben még azok is szerepelnek, akik több iskolába jelentkeztek. Így – mint minden évben – az idén is lesznek olyanok, akik kikerülnek a biztos bejutó helyekről, és ezzel mások rendre előreugranak egy-egy helyet. Ha például egy 30 fővel meghirdetett tagozat esetén valakit a rangsorban most a 42. helyre soroltunk, a felvételiző úgy gondolhatja, hogy nem jutott be a megcélzott helyre. Azonban lesznek olyan előtte végzett diákok, akik iskolánk másik tagozatára felvételt nyertek, esetleg másik iskolában szeretnének továbbtanulni, a sorból ők is kilépnek. Így a 42. hely valójában sikeres felvételt eredményezhet. A rangsorban bekövetkező „mozgás” mértéke függ a választott tagozattól is. Ezért tájékoztató jelleggel csatolunk egy olyan összesítő táblázatot is, amely megmutatja, hogy az elmúlt években körülbelül hányadik helyen lehetett bejutni egy-egy tagozatra.

Tisztelt Szülők! Készséggel állunk rendelkezésükre a 62-548-936-os telefonszámon, illetve személyesen a titkárságon. Ha kérdésük van, várjuk megkeresésüket! Mindenképpen javasoljuk, hogy a sorrend megállapításánál alapvetően a tanuló választását vegyék figyelembe! Köszönjük!