A Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium által meghirdetett Föltámadott a tenger – A XIX. századi Magyarország történelme és irodalma verseny első fordulójában sikeresen szereplő, és így a második fordulóba jutott tanulók névsorát, illetve a további versenyinformációkat az alábbiakban olvashatják (a címsorra vagy a tovább-ra kattintva nyílik a melléklet). Gratulálunk a tanulóknak és a felkészítő tanároknak!

2. fordulóban a meghirdetett témakörből összeállított feladatsort kell megoldaniuk 60 perc alatt a versenyzőknek. Segítséget ez esetben már nem vehetnek igénybe a diákok. Időpont: 2019. január 25. (péntek) 15 óra. Helyszín: Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium. (A második fordulóra korábban hirdetett 24-i időpont módosult, a helyes időpont tehát január 25. 15 óra.)

Köszönjük, hogy időt, energiát fordítottak e szép tantárgyakhoz kapcsolódó információk keresésére, a kérdések megválaszolására! A második fordulóról a tanulóknak e-mailben küldünk tájékoztatót! Kérjük, figyeljék az elektronikus levelezésüket! (A tanulókat már napokkal ezelőtt kiértesítettük, azonban a visszajelzések azt mutatják, hogy nem kísérik figyelemmel az e-maileket.)

3. forduló – döntő: a 2. fordulóban elért eredmények alapján a legeredményesebb 6 versenyző mérheti össze szóban a tudását a döntőben. A szóbeli fordulóban megadott források alapján egy prezentációt kell készíteniük és előadniuk a tanulóknak. (A prezentáció elkészítéséhez technikai segítséget adunk. A versenybizottság a történelmi – irodalmi ismereteket, az előadásmódot, nem pedig az informatikai jártasságot értékeli.) Időpont: 2019. január 25. (péntek) 16:30 óra. Helyszín: Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium. A döntőbe be nem jutó tanulók számára a kiselőadások között közönségjátékot szervezünk. Minden tanulót és felkészítő tanárt szívesen látunk!

A továbbjutott tanulók:

Gecse Brigitta (Balavásári Török János Gimnázium);
Kiss Andrea Zsuzsanna (Balavásári Török János Gimnázium);
Nagy Adrienn Anett (Kárásztelki Általános Iskola);
Barabás Hanga (Magyarhomorogi Szabó Pál Általános Iskola);
Szász Gréta (Magyarhomorogi Szabó Pál Általános Iskola);
Cosma-Molnár Izabella (Magyarhomorogi Szabó Pál Általános Iskola);
Baróczi Bence (Makói Kálvin Téri Református Általános Iskola);
Tóth-Godó Benedek (Szent László Katolikus Általános Iskola, Mórahalom);
Szücs Réka (Móra Ferenc Általános Iskola, Mórahalom);
Czinkóczi Jerne (Szent Miklós Katolikus Általános iskola és Óvoda, Ópusztaszer);
Muszka Szilvia (Szent Miklós Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Ópusztaszer);
Kristóf Krisztina (Szent Miklós Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Ópusztaszer);
Rozsnyai Jázmin (Szent Miklós Katolikus Iskola és Óvoda, Ópusztaszer);
Zsótér Dorina (Szent Miklós Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Ópusztaszer);
Sztankovics Alexandra (Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Szatmárnémeti);
Berei Dominik Csongor (Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Szatmárnémeti);
Zab Adrienn Fanni (Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Szatmárnémeti);
Kása Petra Bianka (Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Szatmárnémeti);
Pataki Édua Tamara (Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Szatmárnémeti);
Gyólai Álmos Gyula (Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskola és AMI, Szeged);
Hornok Imre (Szegedi Dózsa György Általános Iskola);
Segesváry Botond (Szegedi Dózsa György Általános Iskola);
Metz Bálint (Szegedi Dózsa György Általános Iskola);
Gácsi Iván (Tisza-parti Általános Iskola, Szeged);
Csala Hanga (Szegedi Fekete István Általános Iskola);
Németh Anna (Zákányszéki Általános Iskola és AMI);
Kálmán Patrícia (Szent Imre Katolikus Általános Iskola és AMI, Zsombó);
Kálmán Virág (Szent Imre Katolikus Általános Iskola és AMI, Zsombó).