Nemzeti gyásznapot rendelt el Magyarország kormánya a mai napra, január 23-ára, miután egy budapesti iskola, a Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói a sítáborból busszal hazafele súlyos balesetet szenvedtek. A szerencsétlenségben tizenhatan meghaltak, több mint húszan megsérültek. A baleset műszaki körülményei még tisztázatlanok.

Nehéz ilyenkor megszólalni, hiszen borzalmas tragédia történt. A szavak birodalma határtalan ugyan, a legjobb műszerhez hasonlatos a leíró beszéd, mégis érvényes rá, csakúgy mint a a tudásra, hogy keretei vannak. Amit ebben a helyzetben el lehet és el is kell mondanunk, hogy a tragédia pillanataiban, amikor saját életünket megóvni nógat az ösztönünk, akkor is érvényesült az egymásért érzett felelősség, és a cselekvőképes tanulók és tanárok a társak életének megmentéséért küzdöttek: több mozgásképtelen súlyos sérültet húztak ki a lángra lobbant roncsból, egy diák, kezében az ablaktörő vészkalapáccsal a buszban égett. Az önfeláldozásnak ezek a példái még fájdalmasabbá teszik a történteket.

Tanulmányainkban úgy rendeztük el világunk dolgait, hogy azok állapota, mozgása és törvényszerűségei értelmesnek mutatkoztak. Ilyenkor azonban elveszítjük ezt a rendszerező biztonságot: a dolgok időnként véletlenszerűen, rendetlen, balga összevisszaságban vannak. Ám ugyanekkor megállapíthatjuk, hogy egyvalami nem rendelhető alá a véletlennek, egyvalami kiemelkedik a káoszból: a szeretet, az áldozatkészség, a fenséges lélek. Ezt jelképezi a vészkalapáccsal a kezében elhunyt fiú, ezt hirdeti a súlyos égési sérüléseket szenvedett tanárok példája.

Hinnünk kell az emberben, az ember szívében és lelkében kiteljesedő áldozatkészségben és szeretetben, hinnünk kell a cselekvés lehetőségében! Ugyanakkor az áldozatok, hozzátartozóik és szeretteik szívében az űrt semmi sem pótolhatja. Kegyelettel emlékezünk meg róluk!

                     – a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium közössége –