Testnevelés (2010-2011)

Harmadik lett iskolánk az olimpiai futónapon!
Dobogós lett iskolánk csapata a 2010-es K&H olimpiai futónapon, melyet a hétvégén rendeztek Szeged belvárosában. A 3,4 kilométeres távot – a rossz idő ellenére – mintegy 200 radnótis teljesítette. Ezzel a bronzéremmel iskolánk egy 15 ezer forint értékű tárgyjutalmat nyert, melyet az egyik sportszergyártó szegedi üzletében lehet levásárolni. Ebből az összegből az iskola szertára kosár- és kézilabdákkal gazdagodik. A következő kihívás a jövő tavaszi T-home utcai futóversenyen lesz, melyen szeretnénk, ha iskolánk mozgósítaná a legtöbb diákot

Aranyérmet szerzett az Országos B33 Kosárlabda Diákolimpián Varga PetraÓdry AnitaKecskés Fanni összetételű csapatunk. Felkészítő tanáruk Láng Imre tanár úr.

Két aranyérem Piestanyban!
Tóth Attila 12.D osztályos tanuló szeptember 17 és 19 között a szlovákiai Piestanyban az Olimpiai Reménységek Versenyén vett részt kajak-kenu sportágban. Négy kontinens (Európa, Ázsia, Afrika, Ausztrália) 22 országának 15-17 éves korosztályának legtehetségesebb kajakosai és kenusai mérkőztek meg egymással. Attila a hazai válogatóversenyek során két versenyszámban (K-2 1000 m, K-4 1000 m) kvalifikálta magát erre a nemzetközi versenyre, ahol mindkétszer a dobogó legfelső fokára állhatott. Így a korosztálya legjobb vezérevezősének tartott kajakos hatodszorra is kivívta, hogy a válogatott keret tagja legyen.

A XX. Taekwando Országos Bajnokságon a III. korosztály küzdelmeiben Pál Kata 7.M osztályos tanulónk 3. helyezést ért el.

Nagyszerű eredményeket értek el iskolánk tanulói a városi úszóversenyen.
50 m-es mellúszásban Harangozó Márk (7.M), 100 m-es mellúszásban pedig Novoszáth Tamás (7.M) szerzett aranyérmet. Tamás emellett 100 m-es gyorsúszásban ezüstérmes lett. A Lajkó Ágoston, Németh Marcell, Racs Ákos, Csonka Attila, Novoszáth Tamás, Márton Boldizsár összeállítású csapatunk a 6 X 50 m-es gyorsúszásban harmadik helyezést ért el.

Aranyérmet szerzett a Sportmászó Diákolimpián (az V. korcsoportban) Táborosi Ajnácska 10.M osztályos tanulónk. Ugyanitt a III. korcsoportosok között 2. helyezést ért el Kovács-Deák Dániel (7.M).

1. helyezést ért el Bálint Rebeka (11.C) a Tollaslabda Diákolimpia Csongrád megyei döntőjén. 

1. helyezést ért el Bálint Rebeka (11.C) a Tollaslabda Diákolimpia területi döntőjén.

Nagy küzdelemben, nemes harcban második helyezést ért el iskolánk VI. korcsoportos fiú kosárlabda a Kosárlabda Diákolimpia országos elődöntőjén. Edzőjük: Wirth István tanár úr.

Eredményesen szerepeltek iskolánk diákjai az Úszó Diákolimpia megyei döntőjében.
100 méteres mellúszásban 1. helyezést ért el, s így az országos döntőbe jutott Vincze Ákos 12.M osztályos tanuló.
Ugyancsak aranyérmet szerzett Harangozó Márk 7.M osztályos tanuló 50 méteres mellúszásban.
Harmadik helyen csapott célba 100 méteres mellúszásban Novoszáth Tamás (7.M), 100 méteres pillangó úszásban Keresztúri Márton (10.B), 100 méteres hátúszásban pedig Hézső Tamás (11.B).A dobogó harmadik fokára állhatott fel a Vincze ÁkosMaróti DávidÁrvai DávidPásztor Ákos összeállítású 4 X 50 m-es gyorsváltónk is.

14. helyen végzett iskolánk leány tornacsapata a Torna Diákolimpia országos elődöntőjén. A csapat tagjai: Tóth Tímea, Szabados Ágota, Várhidi Zsóka, Kodé Judit, Guláys Zsófia, Köhler Fanni. Egyéniben Gulyás Zsófia 16., Kodé Judit pedig 29. helyezést ért el
2011. április 2-án Tabon szerepelt a DEO a fekvenyomó csapatbajnokságon. A bajnoki címet a DEO nyerte, meggyőző fölénnyel. A csapattagok: Szabó Márta, Balázs Erika, Kiss Lilla. Felkészítő tanáruk Ducsai Géza.Az abszolút verseny dobogóján egy egykori és jelenlegi radnótis is  köszönthettünk:1. Nagypál Krisztina (volt radnótis)2. Ulveczki Edina (Budapest)3. Szabó Márta 12.T

Nagyszerű eredményeket értek el tanulóink az országos Diákolimpa döntőiben.Bálint Rebeka (11.C) tollaslabdából az V. korcsoport 2011. évi bajnoka lett! Pál Kata (7.M) WTF taekwondo-ban 2. helyezést ért el. A középiskolai országos úszódöntőbe két megyei bajnokságot nyert tanulónk jutott be. Harangozó Márk 7.M osztályos tanuló a III. kategóriában, 50 méteres mellúszásban, az országos döntőben, egyéni legjobbjával 8. helyen végzett.V-VI. kategóriában Vincze Ákos 12.M osztályos tanuló ugyancsak egyéni legjobbjával a 100 m-es mellúszásban szintén 8. helyen végzett. Az Arany János Tehetséggondozó Program Országos Sporttalálkozóján a 9.T osztály tanulói képviselték iskolánkat.
Lányaink lenyűgözően szép és sikeres játékkal megnyerték a viadalt. Minden mérkőzésüket magabiztos, tetszetős játékkal abszolválták. A csapat tagjai: Sipka Bernadett, Fenster Dorina, Vidovics Kata, Balázs Ivett, Erdős Mercédesz.
A fiúk is megnyerték a csoportküzdelmeket, a döntőben pedig a dicséretes 3. helyet sikerült elérniük. A csapat tagjai: Szél Szilárd, Vida György, Bélteki Benjámin, Tóth Bence, Panyik Tóth Márk. A csapatok felkészítő tanára Fekete Frigyes tanár úr.

Középiskolák Fekvenyomó Bajnoksága
2011. április 15-17-én a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumban rendeztük a versenyt, melyen iskolánk tanulói remekeltek. Csapatban immár 8. alkalommal diadalmaskodott iskolánk. Egyéniben 7 bajnoki címet szereztünk és számos érem is gazdagította tanulóink dicsőség listáját.

Legjobb egyéni eredményeink:

Csúri Péter bajnok

Kreiniker Tamás bronzérem

Mike Péter bronzérem

Rimavecz Richárd bajnok

Bujdosó Beatrix ezüstérem

Szabados Ágota bajnok

Balázs Erika bajnok

Szabó Mónika ezüstérem

Vastag Emese bronzérem

Kiss Lilla bajnok

Bujdosó Brigitta bronzérem

Hupp Bettina bajnok

Szabó Márta bajnok

Abszolút bajnoki címet Szabó Márta nyerte el 90 kg-ot emelve, ezzel 96 Wilks pontot szerezve.


Bronzérmet szerezett a SZEDEÁK fiú serdülő csapata! Az ország harmadik legjobb kosárlabda csapatának tagja gimnáziumunk két 7.M osztályos tanulója, Maronka Áron és Somogyi Szabolcs Tamás is. Gratulálunk a nagyszerű eredményhez!

Fekvenyomó Világbajnokság – Sölden
Ifjúsági lányok
+84 kg: világbajnok Kiss Lilla (10.T)
57 kg: 2. helyezett Balázs Erika (10.T)
52 kg: 4. helyezett Bujdosó Beatrix (10.T)
Ifjúsági fiúk
120 kg: 2. helyezett Rimavecz Richárd (11.A)
Junior lányok
63 kg: 4. helyezett Szabó Márta (12.T)