Természettudomány (2008-2009)

Nagyszerű radnótis siker a Dél-Koreában megrendezett Junior Természettudományos Nemzetközi Diákolimpián!
Börcsök Bence, iskolánk 10.M osztályos tanulója e versenyen – hazánk képviseletében – ezüst érmet szerzett. Hazánk ötödször vett részt a 2004-ben Indonézia által életre hívott, a 16 évesnél nem idősebb középiskolás diákok számára szervezett megmérettetésen. A biológiafizika és kémia területéről összeállított versenyen először feleletválasztásos teszteket kellett kitöltenie a tanulóknak, majd egy elméleti fordulóban problémákat megoldani, végül pedig csapatmunkában gyakorlati feladatokat, méréseket, kísérleteket elvégezni. A versenyen idén 42 ország tanárai és diákjai, valamint 8 újonnan érdeklődő ország megfigyelői vettek részt.

Az Európai Természettudományos Diákolimpián részt vevő két magyar csapat közül az egyik csapat arany, a másik pedig bronzérmet nyert. Az aranyérmes csapat tagja volt iskolánk diákja, Nászai Máté 10.B osztályos tanuló is.  Felkészítő tanára Bán Sándor tanár úr.

Magyar Kémikusok Egyesületének Környezetvédelmi Pályázata
I.díj: Radics Bence 12.A  Felkészítő: Szöllősy László, Bán Sándor
II.díj: Kelly Sára  10.B  Felkészítő: Nagyné dr. Regdon Ibolya

Gimnáziumunk tanulói évről évre kimagaslóan szerepelnek Bugát Pál Országos Középiskolai Természetismereti Vetélkedőn komplex vetélkedőn. A diákok tudásának, lelkesedésének és a szaktanárok színvonalas felkészítő munkájának eredményeként a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium vezeti a vetélkedő „örökranglistáját”.

Idei eredmények:
1. helyezett

Radnóti Miklós Kísérleti GimnáziumSzeged – 222 pont
Csapattagok: Leprán Ádám, Farkas Tamás, Szűcs Gergely
Felkészítő tanár: Bán Sándor
2. helyezett
Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Budapest – 220 pont
3. helyezett
Radnóti Miklós Kísérleti GimnáziumSzeged – 219,5 pont
Csapattagok: Barna Lívia, Körmöczi László, Petri László
Felkészítő tanár: Bán Sándor
4. helyezett
Vörösmarty Mihály Gimnázium, Érd – 190 pont
5. helyezett
Berze Nagy János Gimnázium, Gyöngyös – 188 pont
6. helyezett
Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium,Szeged –187 pont
Csapattagok: Fekete Dorottya, Dobó Zsófia, Börcsök Bence
Felkészítő tanár: Bán Sándor