Humán tagozatunk a Napút folyóiratban
A Napút az egyik jelentős irodalmi-kulturális folyóiratunk, amely 1999 óta jelenik meg. Legújabb számaiban közli három humán tagozatos, 11.D osztályos diákunk – Balázs Fanni, Borsodi Léda és Oltványi Anna –
Iskolánk által szervezett szakkörökkel kapcsolatos információk.
A Napút az egyik jelentős irodalmi-kulturális folyóiratunk, amely 1999 óta jelenik meg. Legújabb számaiban közli három humán tagozatos, 11.D osztályos diákunk – Balázs Fanni, Borsodi Léda és Oltványi Anna –
A 36. Nemzetközi Biológiai Diákolimpiát (IBO) 2025. július 20-27. között Manilában rendezték. A megmérettetésen ezúttal iskolánk két, végzős biológia tagozatos diákja, Kertai Márton és Nyeste Norbert László is bronzérmet szerzett
Ebben a tanévben, Bonnban ötödik alkalommal rendezték meg az EGOI-t, az Európai Leány Informatikai Diákolimpiát, és a négyfős magyar nemzeti csapat eddigi legjobb eredményét érte el, négy érmet is hazahozott,
Zádori Gellért (11.A osztályos tanulónk, felkészítő tanára: Mike Péter) a válogatóversenyeken elért nagyszerű eredményével tagja lett az idei, augusztus 11-21. között Indiában megrendezendő Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpián (IOAA) résztvevő
A 2024/2025-ös tanévben Dubajban került sor az LVII. Nemzetközi Kémiai Diákolimpiára (IChO), és a magyar nemzeti csapat tagjaként Elek János (10.A – felkészítő: Csúri Péter tanár úr) bronzérmet szerzett. A…
Ebben a tanévben is megrendeztük a Radnóti Miklós Városi Versmondó Versenyünket (idei tematikáját Radnóti Miklós Istenhegyi kert című költeménye határozta meg), amelyre ebben az évben 7 szegedi középiskola nevezte felkészült
Az Nemzeti Tudósképző Akadémia célkitűzése az orvosbiológiai kutatások iránt érdeklődő tehetséges fiatalok felkarolása, tudományos munkájuk támogatása, a tudós életpálya modell vonzóvá tétele, valamint a fiatal kutatók hazai megbecsülése. Ennek keretében
Ebben a tanévben 10 tanulmányi kategóriában 8 tantárgyból – 18 tanárunk közvetlen támogatásával – 30 tanulónk jutott döntőbe az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen. Közülük két tanulónk is dobogós helyen végzett.
Az Iskolai Sportnap a Kisstadionban június 19-én, csütörtökön lesz. A vetélkedő 08:30-kor kezdődik, gyülekezés 08:15-ig. Befejezés várható ideje: 12:30. A sorsolás, pontos menetrendje: A program kötélhúzással kezdődik (osztályonként 5 lány,
A CanSat műholdépítő verseny döntőjében – melyről korábban már itt írtunk – a gimnáziumunk Canis nevű csapata elnyerte a BME Suborbitals műhelye különdíját: a Project Aurora versenyprojekt keretén belül csapatunk
A Magyar Tudományos Akadémia alapításának 200. évfordulója alkalmából minden hónapban egy-egy tudományos osztály emlékezik meg a bicentenáriumról (1825 novemberében a pozsonyi országgyűlésen Felsőbüki Nagy Pál kezdeményezése nyomán gróf Széchenyi István
A Honvédelmi Minisztérium köznevelési államtitkársága, valamint sportért felelős államtitkársága által meghirdetett Magyarország jó tanulója, jó sportolója – 2024 cím elnyerésére benyújtott pályázaton az értékelő bizottság javaslatára Nádas Zorka (7.M) az
Ebben a tanévben hárman is döntőbe jutottak az OKTV spanyol nyelv I. kategóriájában. Ezzel az iskolánk a Szent István Gimnázium mellett a legeredményesebb spanyolos középiskolai műhelynek bizonyult. Az OKTV döntőjében
Miszori Márton (8.M osztályos tanulónk) a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság által lebonyolított válogatóversenyen elért eredménye alapján tagja lett a 2025-ös EJOI-olimpián (European Junior Olympiad in Informatics) a hazánkat képviselő csapatnak.…
A Szegedi Tankerületi Központ a Fogadalmi templomban rendezett pedagógusnapi ünnepségén adta át az idei intézményi és tanári kitüntetéseit. A tankerületi köszöntőt és az ünnepi műsort követően Miniszteri Elismerő Oklevelet vehetett
A Mozaik Országos Tanulmányi Verseny idei kiírásán angol nyelvből (7-8. osztály, haladó kategória) Nádas Zorka Lilla 7.M osztályos tanulónk VI. helyezést, míg a London Bridge Angol Nyelvi Versenyen III. helyezést
Iskolánk Mike Péter tanár úr és Mike János tanár úr által mentorált sakkozói nagyszerűen teljesítettek az idei diákolimpia állomásain, három csapatunk is kivívta az országos döntőben való részvételt: a középiskolás
A Bolyai János Matematikai Társulat a 2024/25-ös tanévben immár 61. alkalommal rendezte meg a Szőkefalvi-Nagy Gyula Matematikai Emlékversenyt (a verseny névadója, Szőkefalvi-Nagy Gyula a szegedi egyetem Geometriai Tanszékét vezette előbb
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal a Nemzeti Innovációs Ügynökséggel közösen hirdette meg a 34. Országos Tudományos és Innovációs Olimpiát (OTIO). A zsűri a beérkezett 296 pályázatból 83 pályázatot
A Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottsága és a Szegedi Tudományegyetem középiskolások számára kiírt Tudományos Díj pályázatán 1. helyen végzett: Oltványi Anna, 11.D, humán tagozatos diákunk;valamint 3. helyen végzett: Borsodi