Út az üzemi területen belül
Iskolánk egyik hagyományos programja a több mint egy évtizede minden tanévben megszervezett paksi tanulmányi út, amelynek keretében a fizika iránt érdeklődő diákok nemcsak a látogatóközpontba, hanem az üzemi területre is
Iskolánk által szervezett szakkörökkel kapcsolatos információk.
Iskolánk egyik hagyományos programja a több mint egy évtizede minden tanévben megszervezett paksi tanulmányi út, amelynek keretében a fizika iránt érdeklődő diákok nemcsak a látogatóközpontba, hanem az üzemi területre is
A Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium humán tagozata és a Móra Ferenc Múzeum tehetséggondozó történelemversenyt hirdetett a 7. és 8. osztályos – magyarországi és határon túli – diákok részére. Az
A tudományos hét ismét szélesebb időkeretek (október 14 – 25.) között valósul meg, de a megszokott változatosság szerint több tudásterületet, történeti kort, nézőpontot átölelve. A tudományos hét tervezett programja –
A válogatón elért remek eredményei után a magyar csapat tagja lett Hornok Ágnes Anna (végzett 12.A osztályos tanulónk), és hazánkat képviselhette a Nemzetközi Nyelvészeti Diákolimpián, amelynek ebben az évben Brasília
A Kutatók éjszakája Középiskolai Kémiaverseny országos fordulóján háromfős csapatunk 4. helyezést ért el. Az idén a budapesti Fasori Evangélikus Gimnáziumban (szeptember 28-án) megrendezett döntőbe a júniusi nevezési forduló beküldött feladatsora
A válogatón elért remek eredményei után kiválóan helyt állt Vigh Zalán (11.M) a Közép-európai Matematika Diákolimpián, amelynek ebben az évben éppen Szeged adott otthont (ide sereglettek 10 országból Közép-Európa legtehetségesebb
A Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium humán tagozata és a Móra Ferenc Múzeum tehetséggondozó történelemversenyt hirdet 7. és 8. osztályos – magyarországi és határon túli – diákok részére. A versenyünk
A Szegedi Pedagógiai Oktatási Központ La-POK címmel jelenteti meg időszakos szakmai-módszertani kiadványát, amely már a IV. évfolyamánál tart. A pedagógusportrék tematikus sorozatában a radnótis kollégáinknak kiemelt figyelmet szentelnek: a legújabb
A Kutatók éjszakája európai közös kezdeményezésre (Marie Curie Actions) megrendezett programsorozat, amelyet minden év szeptemberének utolsó pénteki napján tartanak (célja a kutatói életpálya közvetlen bemutatása). A programsorozat keretében 2024.09.27-én, pénteken
Ebben a tanévben 15 tanulmányi kategóriában 12 tantárgyból – 23 tanárunk közvetlen támogatásával – 37 tanulónk jutott döntőbe az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen. Közülük négy tanulónk is dobogós helyen végzett.
A nagy érdeklődésre való tekintettel ismét új helyeket biztosítunk az ingyenes biológia szakkörökre mindhárom napra, így további diákokat tudunk fogadni kedden, szerdán és csütörtökön is! A biológia szakkörök jelentkezési felülete:
Tisztelt Szülők! Kedves Tanulók! Örömmel értesítünk minden érdeklődőt, hogy megnyitottuk általános iskolás tehetséggondozó szakköreink jelentkezési felületét! Felhívjuk figyelmüket, hogy minden szakkörön 20 fős létszámkorlát van, az oldalon megtalálhatják a még
Örömmel adjuk hírül, hogy ebben a tanévben ismét meghirdetjük az általános iskolásoknak szóló tehetséggondozó biológia szakköreinket, melyeket ezúttal a 2022-3.1.1.-DIÁKLABOR-2022-00001 / XIA-DIÁKLABOR-23-06 azonosítószámú pályázati támogatásból ingyenessé tettünk. A szakköri alkalmakat…
A 35. Nemzetközi Biológiai Diákolimpiát július 7-14. között rendezték Kazaksztán fővárosában, Asztanában. A kiemelkedően magas tudományos színvonalú versenyen a magyar csapat folytatta másfél évtizede töretlen hagyományait és a csapat minden
Ebben a tanévben a Radnóti kiemelkedően teljesített a filozófia OKTV döntőjében, ahova három tanulónk is bejutott, ezzel országosan a második legeredményesebb műhely a gimnáziumunké. A következő eredmények születtek: Tóth Róbert
A Stefánia Fiókkönyvtárban Térbeli természet címmel nyílt egyéni tűzzománc kiállítása Gajzer Anna (12.C) végzős tanulónknak, aki többek között a diákok X. Országos Tűzzománc Biennáléjának díjazottja. Összesen 20 alkotását csodálhatják meg
Ebben a tanévben a legtöbb döntősünk biológiából volt az OKTV két kategóriájában. Elsősorban az emelt óraszám mellett tanuló II. kategóriában voltak eredményesek a diákok, itt összesen 6 tanulónk képviselte a
Ebben a tanévben kiemelkedően teljesítettek a radnótisok angolból, két döntősünk is volt az OKTV angol nyelv I. kategóriájában. Ezzel a vidéki gimnáziumok közül iskolánk lett a legeredményesebb (budapesti gimnáziumok is
Kisstadion – 2024.06.20.A mérkőzések évfolyamonkénti lebonyolításban, a kijelölt pályákon zajlanak (lásd az alábbi rajzon). A 7.M és a 8.M a 11. évfolyam pályáján játszik. Öltözési lehetőség van, de érdemes eleve
Az idei tanévi kiírásban a digitális kultúra II. kategóriában ismét voltak döntős tanulóink. Ezúttal Agócs Zoltán (11.M osztályos tanulónk) a 45. helyen végzett, míg Kalmár Botond (12.M osztályos tanulónk) a