Biológia (2010-2011)

2010. július 10-18. között rendezték meg a dél-koreai Changwoni Nemzeti Egyetemen a 21. Nemzetközi Biológiai Diákolimpiát. Hazánk először képviseltette magát csapattal a világ legrangosabb biológiaversenyén.
A csapat tagjai mindannyian a 235 fős mezőny első harmadában végeztek. Novinszky Péter (12. évfolyam; NyME Bolyai János Gyakorlógimnázium – Szombathely) és Gyenes Bertalan (12. évfolyam; Fazekas Mihály Főváros Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium) ezüstérmet, míg iskolánk két tanulója Szentirmai Máron és Nászai Máté (mindketten 11.B osztályos tanulók; tanáruk Bán Sándor tanár úr) pedig bronzérmet szereztek. Ezzel az eredménnyel a nem hivatalos országok közötti pontversenyben a résztvevő közel 60 ország közül Magyarország 14. lett, a 24 jelen lévő európai ország között pedig a 3. legjobb teljesítményt nyújtotta. (Európában csak a németek és a közel azonos teljesítményt nyújtó csehek előztek meg bennünket.)

1,, 2,, 3,, 4… Az „idei radnótis nyerőszámok”
Fantasztikus eredményeket értek el diákjaink az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyeken.
Biológia II. kategória
  1. helyezett:
Eperjesi Dávid 12.B Bán Sándor
  2. helyezett:
Nászai Máté 12.B Bán Sándor
  3. helyezett:
Szentirmai Márton 12.B Bán Sándor
  4. helyezett: Hawchar Fatime 12.B Bán Sándor
11. helyezett: Hézső Tamás 11.B Gál Viktória
21. helyezett: Cseh Tamás 12.B Bán Sándor
23. helyezett: Mészáros János Péter 11.B Gál Viktória
30. helyezett: Körmöczi Zsófia Éva 11.B Gál Viktória
35. helyezett: Éberhardt Gábor 12.A Gál Viktória
Biológia I. kategória

37. helyezett: Sági Gina 12.C Gál Viktória
41. helyezett: Somogyi Gergely 12.M Bán Sándo 9. Európai Uniós Természettudományos DiákolimpiaMagyarország idén harmadszor vett részt a 2003 óta évente megrendezett Európai Uniós Természettudományos Diákolimpián (European Union Science Olympiad, EUSO), és az elmúlt két évet is felülmúlóan, kiemelkedően sikeresen szerepelt: mindkét csapat aranyérmet kapott, az A-csapat 20 ország 40 csapata közül az abszolút első, a B-csapat pedig a 3. helyen végzett. A 9. EUSO-t a csehországi Pardubiceben és Hradec Kraloveban rendezték meg 2011. április 10. és 16. között 21 Európai Uniós ország részvételével.

A-csapat:
Jenei Márk (kémia), a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 10. osztályos tanulója, tanára: dr. Keglovich Kristóf
Kolostyák Zsuzsanna (biológia), a debreceni Tóth Árpád Gimnázium 10. osztályos tanulója, tanára: Novák Veronika
Szabó Attila (fizika), a pécsi Leőwey Klára Gimnázium 10. osztályos tanulója, tanára Simon Péter és dr. Kotek László

B-csapat:
Bolgár Péter(kémia), a tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium 10. osztályos tanulója, tanára: Kissné Ignáth Tünde
Kollarics Sándor (fizika), a zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium 10. osztályos tanulója, tanára: Pálovics Róbert
Kovács Mónika Gabriella (biológia), a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium 11. osztályos tanulója, tanára: Gál Viktória

A XXXV. Kitaibel Pál Biológiai és Természetvédelmi Tanulmányi Verseny döntőjében a 9. évolyamosok között Csonka Nikolett (10.B – Fazekasné Gulyás Éva) 7., Szabó Réka (10.B – Gál Viktória) 10. helyezést ért el. A 10. évfolyamosok versenyében Csorba Cintia (11.B – Gál Béla) 17., Körmöczi Zsófia (11.B – Gál Viktória) 18. lett. Poszterével Körmöczi Zsófia 3., Csonka Nikolett 5., Csorba Cintia 6. lett.

HIV / AIDS Prevenciós Verseny megyei fordulójában 2. helyezést ért iskolánk Csonka NikolettDóri EdinaHojsza Fruzsina (10.B) összeállítású csapata. Felkészítő tanáruk Fazekasné Gulyás Éva tanárnő.Nagyszerű sikereket értek el gimnáziumunk biológusai az Árokszállásy Zoltán Országos Biológia Verseny döntőjében.Mind a 9-10., mind a 11-12. évfolyamosok versenyében radnótis diák szerezte meg az első helyet.A 9-10. évfolyamosok eredményei:
1. helyezett Országh Noémi 10.B (felkészítő tanára Gál Viktória)
9-11. Szabó Réka (10.B – Fazekasné Gulyás Éva)
15-16. Hojsza Fruzsina (10.B – Fazekasné Gulyás Éva)
18. Karkas Réka (9.B – Koncz Balázs)
25-26. Németh Zsófia (10.B – Gál Viktória) A 11-12. évfolyamosok eredményei:
1. helyezett Eperjesi Dávid 12.B (felkészítő tanára Bán Sándor)
6-8. Szentirmai Márton, Cseh Tamás, Nászai Máté
9-10. Hawchar Fatime
15-16. Jávor Péter
17-19. Skorka Zita, Mészáros Judit
20. Balla Viktória
23-25. Hézső Tamás
27. Rácz Martin (valamennyien a 12.B osztály tanulói; felkészítő tanáruk Bán Sándor tanár úr)

Sikeresen szerepeltek biológusaink a Kitaibel Pál Verseny megyei fordulójában.
1. Vadász Anna (10.B)
3. Szabó Réka
4. Csonka Nikolett
5. Nosztáni Nikolett
6. Kardos Gergely
7. Turza Csaba
30. Agud Angelika (9.B)
31. Dénes Martin
32. Jász Dávid Kurszán
Kitaibel Pál Biológiai és Környezetvédelmi Tanulmányi Verseny eredményei (országos döntő):
A tizedik osztályosok között
1. helyezett: Vadász Anna (10.B – felkészítő tanára Fazekasné Gulyás Éva tanárnő)
Anna emellett megnyerte a poszterversenyt is.
kilencedik osztályosok között
31. helyezett: Agud Angelika (9.B – Fazekasné Gulyás Éva)
33. helyezett: Dénes Martin (9.B – Fazekasné Gulyás Éva)

Szépen szerepeltek diákjaink a Herman Ottó Megyei Biológia Versenyen.
  4. helyet ért el Pálfi Lili (8.M)
27. helyet ért el Németh Zita Réka (7.M)
28. helyezést ért el Lajkó Ágoston Bence (7.M)

A nyári vakáció alatt sem tétlenkednek diákjaink. Az Országh Noémi (10.B), Nászai Anna (9.B) és Vadász Anna (10.B) összeállítású csaptunk 2. helyezést ért el az Országos Erdészeti Egyesület és a Kitaibel Pál Középiskolai Biológiai-, Környezetvédelmi Tanulmányi Verseny által rendezett Young People in European Forests nemzetközi verseny magyarországi fordulójában. Felkészítő tanáraik: Gál Viktória, Fazekasné Gulyás Éva, Koncz Balázs.