Január 28-án a fizika előadóban került sor dr. Horányi Gábornak, a budapesti Lauder Javne Gimnázium igazgatójának a relativitáselméletről szóló előadására. Az előadáson több mint harminc diák vett részt. Az alkalom – a kiváló előadónak köszönhetően – lehetőséget nyújtott arra, hogy ebbe a nehéz témába bevezesse az érdeklődőket.

Az előadás első lépése volt annak az együttműködésnek, amely a két gimnázium diáklaborja között indul. Az együttműködés során a jövőben radnótis diákok ismerhetik meg a Lauder Javnéban működő csillagvizsgálót és a robotika szakkört, míg a budapesti diákok iskolánk Termosz Laboratóriumában vehetnek majd részt molekuláris biológiai laborgyakorlatokon.