Földrajz OKTV
2. Szuda Ágnes 11.C, Drevenka István
24. Boros János Mátyás 11.D, Drevenka IstvánKiemelkedő siker született a II. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzversenyen.
A Szuda Ágnes (11. C) és Szkalisity Ábel (12. M) alkotta radnótis csapat magabiztosan versenyzéssel szerezte meg az első helyet. Az eredmény értékét növeli, hogy a Szegedi Tudományegyetem Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszéke által szervezett verseny elsősorban alkalmazott tudást mér. A hagyományos tesztek mellett például GPS-használatra épülő terepi munkán, valamint laborgyakorlaton is meg kell, hogy feleljenek a versenyzők. Felkészítő tanáruk Drevenka István és Szőllősy László tanár úr. Az elmúlt hétvégén rendezték meg a Nemzetközi Földrajzi Diákolimpia magyarországi válogatójaként jegyzett IV. Országos Angol Nyelvű Földrajzi Tanulmányi Verseny döntőjét. A rendkívül magas színvonalú versenyt gimnáziumunk 11. C osztályos tanulója, Szuda Ágnes nyerte meg. Felkészítő tanára Drevenka István tanár úr. Ági győzelmével jogot szerzett arra, hogy hazánkat képviselje a nyári Diákolimpián. A verseny házigazdája Japán egyik nagyvárosa, Kyoto lesz. A Lóczy Lajos Országos Földrajzversenyen a 10. osztályosok között Berta Dénes 10. A osztályos tanuló 10., a kilencedik osztályosok között Farkas Mónika Kitti 9. D osztályos tanuló 23. helyezést ért el. Felkészítő tanáruk Drevenka István tanár úr.