Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató Központ huszonhatodik alkalommal rendezte meg a 9-10. évfolyamos tanulók Savaria országos történelemversenyét (a tantárgy „kis OKTV”-jeként is szokták számontartani). A verseny témája, ismeretanyaga az I. kategóriában a 9. évfolyamosok számára magyar történelemből a kezdetektől Mátyásig tartó, míg egyetemes történelemből az 1492-ig tartó időszak volt.
Az idei tanévben mintegy háromezer tanuló indult az iskolai fordulókon. Ebből a vármegyei megmérettetésen a két évfolyamon 515 versenyző vehetett részt, majd a döntőbe a 30 legeredményesebb tanuló jutott. A 9. évfolyamosok mezőnyében Magyar Fanni Eszter (9.D) képviselhette iskolánkat az országos döntőben, ahol végül 12. helyezést ért el. Tanulónk felkészülését Csősz Róbert tanár úr segítette.
