Az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére szervezett iskolai ünnepségünk keretében a 10.D osztály tanulói adták elő a szabadság eszméjét érzékenyen kifejező, valamint a szabadság mindannyiunk életét meghatározó sajátosságait bemutató előadásukat. A műsort az iskolai ének- és zenekar produkciója tette még emlékezetesebbé.

A 10.D osztály előadását összeállította Kinyóné Kecskés Orsolya tanárnő, az iskolai ének- és zenekart vezényelte Nagyné Leányvári Ágnes tanárnő.

Iskolánk tanulói bekapcsolódtak a központi ünnepségekbe is, a Kossuth Rádió október 23-ai műsorában az egész óránként bejátszott egyperces megszólalók között 10:55-kor és 16:55-kor lesznek adásban, míg a hosszabb, hatperces megemlékezés a 18:30-kor kezdődő műsorban lesz hallható.

Tanulóink bekapcsolódtak a Rerrich Béla téren megtartott vármegyei ünnepségbe is, ahol Szűcs Réka 10. D osztályos tanulónk (felkészítő: Gortva Tamás tanár úr) Heltai Jenő: Szabadság című versét mondta el. Gloria victis!