Április közepén rendezték meg a Nobel-díjasok és tehetséges diákok XXII. találkozója című konferenciát Szegeden. A rendezvény keretében iskolánk Termosz Laboratóriuma országos képzési központként hatvan diákot fogadott az ország minden részéből, akik izgalmas patológiai és vírusdiagnosztikai kísérleteket végeztek Baranyai József szombathelyi és Gőz József debreceni mestertanárok vezetésével.
A gyakorlatok során Borbola Andrea és Tóth Zsófia Edit tanárnők és Kiss László tanár úr mellett iskolánk 11.B osztályos diákjai is aktívan segítették vendégeink laboratóriumi munkáját. A gyakorlatok során iskolánkba látogattak a Szingapúri Nemzeti Egyetem vezető kutatói, köztük John Eu-Li Wong az Egyetem tudományos innovációért felelős alelnöke is, valamint David Eisner (Manchesteri Egyetem), Martin Morad (Dél-Karolinai Egyetem) és Dr. Gulyás Balázs (a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat elnöke) is.
A látogatók elismeréssel szóltak a laboratórium felszereltségéről és az ott folyó pedagógiai munkáról, és kiemelték diákjaink szaktudományos és kommunikációs felkészültségét. A konferencián a Nobel-díjas kutató bemutatójára felkészítő előadást a Termosz Laboratórium vezetője, Bán Sándor tanár úr tartotta az SZTE-TIK konferenciatermében hatszáz középiskolás résztvevő számára.