Ebben a tanévben 57. alkalommal rendezték meg a Szép magyar beszéd verseny országos döntőjét Győrben. Iskolánkat Tóth-Godó Benedek, 11.D osztályos tanuló képviselte, aki a másik kiemelkedő országos anyanyelvi megméretésen, az Édes anyanyelvünk versenyen ugyancsak emlékplakettet kapott.

A Szép magyar beszéd verseny háromnapos rendezvénye során a versenyzőknek egy szabadon választott, illetve egy kötelező szöveget kellett értő módon tolmácsolniuk. Továbbá egy írásbeli megmérettetésen is részt kellett venniük, amely a Beszélni nehéz! rendszerének hangsúlyjelölésén alapult.

A döntőbe jutott több mint 80 gimnazista közül 20 tanulót jutalmaztak Kazinczy-emlékéremmel, köztük Benedeket is, aki emellett a Rotary-díjat is elnyerte: kategóriájában a zsűri az ő értő olvasásait értékelte a legmagasabb pontszámmal. Felkészítő: Gera Csilla tanárnő