magyar tudomány ünnepe alkalmából (1825. november 3-án ajánlotta fel Széchenyi István egy éves jövedelmét Tudós Társaság megalapítására) a Magyar Tudományos Akadémia fiatalokat hívott meg, ismerjék meg a magyar tudomány székházát.

Ebben az évben – most először – vidéki középiskolák kaptak meghívót. Intézményünk mellett Bonyhád, Eger és Zalaegerszeg középiskolái vehetettek részt az ünnepségen 25-25 tanulóval és két-két pedagógussal. A jól szervezett, felemelő program a ház történetének megismerésével indult, majd vezetett csoportokban  meglátogattuk az Akadémiai Levéltárat, az MTA Könyvtárát, a Keleti Kultúrák Gyűjteményét és a Vörösmarty-kiállítást. A program végén ebéddel vártak kedves vendéglátóink. Az utat a Szegedi Tankerület támogatta. A résztvevőknek felejthetetlen élmény volt!