A Magyar Innovációs Szövetség, mint a Stockholm International Youth Science Seminar (SIYSS) magyarországi képviselője 2002 óta minden évben delegálhat egy fiatal magyar kutatót a Nobel-díj átadási ünnepségre és az azt megelőző egyhetes stockholmi tudományos fórumra.

Az idei kiválasztásra 2015. május 11-én került sor. 12 fiatal meghallgatása után a MISZ által felkért négyfős zsűri döntött a részvételről. A zsűri tagjai voltak: dr. Kroó Norbert, akadémikus, MTA; dr. Madarász Emília, az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet kutatócsoport-vezetője; Zsombori Balázs, a BME hallgatója, a 2013. évi SIYSS magyar résztvevője; Tóth Réka, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium diákja, a 2014. évi SIYSS magyar résztvevője.

A döntés értelmében a 2015 decemberében megrendezésre kerülő 40. Stockholm International Youth Science Seminar és a Nobel-díj átadási ünnepség magyar résztvevője iskolánk 12. B osztályos tanulója, Bán Sándor tanár úr tanítványa Marton Ákos.