Magyarországról elsőként iskolánk indított csapatot a világ egyik legjobbnak tartott egyeteme, az MIT (Boston, MA – USA) által évről évre szervezett biológiai versenyen, a középiskolásoknak szóló iGEM-en. Az idei középiskolás versenyen 4 kontinens 50 csapata indul pályamunkával. Iskolánk diákjai egy egyre inkább terjedő bélgyulladás, a Crohn-betegség ellen védelmet nyújtó baktérium tervével és részlegesen megvalósított modelljével indulnak a versenyen. A csapat honlapja a  http://2014hs.igem.org/Team:HUNGENIOUS címen érhető el. A csapat június 26-án indul Bostonba, ahol egy konferencián mutatják be eredményeiket.