Nemzetközi Magyar Matematika Versenyre támogatás kérése
Kelt: 2007-02-13 10:51:28 Szerző:
Tisztelt Támogatónk!
A szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium nevében fordulok Önhöz. Intézményünk Szeged Megyei Jogú Város támogatását elnyerve vállalta a XVI. Nemzetközi Magyar Matematikaverseny 2007. március 14-18. közötti megrendezését.
Tizenhat éve határozták el a Matematikus Vándorgyűlés résztvevői, hogy létrehozzák a magyar nyelvű matematikaoktatás legátfogóbb középiskolai versenyét és szakmai találkozóját. Azóta minden évben megrendezik a Nemzetközi Magyar Matematikaversenyt, amelyen mintegy háromszáz középiskolás diák és tanár szokott részt venni, hogy a diákok összemérjék matematikai tudásukat, hogy találkozzanak és megismerjék egymást, a rendező várost és környékét, valamint, hogy a tanárok megvitassák a matematikatanítás aktuális problémáit, megosszák tapasztalataikat.
A versenyen Magyarországról a különböző matematikaversenyeken legeredményesebben szereplő iskolák tanulói vesznek részt, akik között számtalan győztes és helyezett van. A környező országok mindegyikében külön válogatóversenyt rendeznek, amelyek legjobbjai vehetnek részt a vetélkedésen, így elmondható, hogy a Kárpát-medence matematikából legkiválóbb diákjai versenyeznek itt. Megítélésünk szerint a tehetséggondozás egyik kiemelkedő eseménye ez a verseny, ami jelentős hatású az egész magyar nyelvű matematikaoktatásra.
A találkozókat egyik évben Magyarországon, a következő évben pedig valamelyik szomszédos országban rendezik meg. Az eddigi helyszínek: Rév-Komárom, Vác, Ungvár, Paks, Székelyudvarhely, Kaposvár, Szabadka, Debrecen, Dunaszerdahely, Nagykanizsa, Sepsiszentgyörgy, Eger, Nagydobrony, Miskolc, Zenta.
A rendezvény négy napos. Hagyományosan az első napon kerül sor a megnyitó ünnepségre, a rendező város megismerésére, a kulturális programokra (lehetőségtől függően színház, koncert, filmvetítés). A második napon írják meg a diákok a versenydolgozatokat, amelyeket a tanárok értékelnek. Köszönti a város vezetése is a résztvevő tanárokat. Ezen a napon vannak a szakmai előadások is. A harmadik napon a résztvevők kirándulásokon ismerhetik meg a rendező város környékét, kulturális, történelmi nevezetességeit; este pedig búcsúvacsorát és a diákok számára táncos összejövetelt rendezünk. A negyedik napon kerül sor az eredményhirdetésre, az esemény lezárására.
A verseny résztvevői vállalják az utazás költségeit, a rendezőknek pedig biztosítaniuk kell a szállást, az étkezést, a programok mindegyikét valamennyi résztvevő számára. A rendezvény teljes költségvetése így több mint hatmillió forint.
Iskolánk gimnázium, nincs lehetősége komoly saját bevétel szerzésére. Így a program sikeres lebonyolításához szükség van támogatók segítségére is. Szeged Megyei Jogú Városa ehhez lehetősége szerint biztosít anyagi forrást. Kéréssel fordultunk az Oktatási és Kulturális Minisztériumhoz, bár tisztában vagyunk a kérésünk fogadtatásával hazánk jelenlegi gazdasági helyzetében. Intézményünk és Oktatási Alapítványunk is erején felül vállalja a megrendezés költségeit. Számos pályázatot nyújtottunk be. Keressük környékünk cégeit, vállalatait támogatásért. Mindezek azonban még nem elegendőek!
Úgy érzem, a verseny tartalma, a tudás értékelése, a határon túli magyar diákok anyaországi kapcsolatai erősítésének lehetősége mindenképpen olyan nemes cél, amit Ön is szívesen támogat.
Tisztelettel kérjük, amennyiben fontosnak tartja a vetélkedés, a találkozó megrendezését, találja meg a lehetőséget ennek kifejezésére anyagi támogatásával.
A felhasználhatóság miatt elsősorban pénzügyi segítségre lenne szükségünk. Mellékelem az iskola, valamint az alapítványunk számlaszámát. Esetleges befizetés esetén, kérjük, írják rá: NMMV. Ígérem, tételesen elszámolunk minden forinttal!
Fontos lenne ajándékok, díjak felajánlása is. Ha erre van lehetősége, kérem, jelezze számunkra!
Megköszönve megértését, a közös ügy iránti tettvágyát, kérem – amennyiben teheti – mindenképpen jelezzen vissza, hogy tervezni tudjunk.
A Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium számlaszáma:
12067008 – 00103129 – 06800002
Az iskolánk alapítványa, a Radnóti Oktatási Alapítvány tud fogadni pénzügyi támogatást:
Számlaszáma: 10200201 – 28611417 – 00000000
Adószáma: 19084949 – 1 – 06 (1%)
A Nemzetközi Magyar Matematikaversenyt támogató adományra kérjük ráírni: NMMV!
Szeged, 2007.02.13.
Gál Béla
igazgató
A XVI. Nemzetközi Magyar Matematikaverseny programja
2007. március 14. szerda
2007. március 15. csütörtök
9.00 Ünnepélyes megnyitó (Belvárosi Filmszínház)
11.00 A városnéző ünnepség megtekintése
12.30 Ebéd (Ortutay Kollégium)
14.00 Városnézés
18.00 Vacsora (Ortutay Kollégium)
19.00 Koncert a Dómban
Utána a versenyprogram megbeszélése a pedagógusoknak
2007. március 16. péntek
7.30 Reggeli (Ortutay Kollégium)
9.00-13.00 A versenydolgozatok megírása (Radnóti Gimnázium)
11.00 Polgármesteri fogadás a tanárok számára (Városháza)
12.00 Ebéd a tanárok számára (Ortutay Kollégium)
13.15 Ebéd a diákok számára (Ortutay Kollégium)
13.30 A versenydolgozatok javítása (Radnóti Gimnázium)
16.00 Szakmai előadások (Radnóti Gimnázium)
18.00 Vacsora (Ortutay Kollégium)
Utána szakmai tapasztalatcsere a tanároknak
19.00 Esti fürdőzés az Annafürdőben/Fimvetítés
2007. március 17. szombat
7.00 Reggeli (Ortutay Kollégium)
8.30 Kirándulások a résztvevők számára (terv)
19.00 Díszvacsora a tanárok számára (Pick Klub)
2007. március 18. vasárnap
7.30 Reggeli (Ortutay Kollégium)
9.00 A verseny ünnepélyes eredményhirdetése, záróünnepség
(Belvárosi Filmszínház)
12.00 Ebéd(Ortutay Kollégium), majd a vendégek hazautazása
A verseny várható költségvetése:
Kiadások:
Szállás 2000 Ft/fő/nap 2000 x 300 x 4 = 2.400.000 Ft
Étkezés 1200 Ft/fő/nap 1200 x 300 x 4 = 1.440.000 Ft
Tanári fogadás (70 fő) 2200 Ft/fő 2200 x 70 154.000 Ft
Kirándulások költsége 600.000 Ft
Fimvetítés 160.000 Ft
A városi közlekedés díja 450.000 Ft
Kiadványok nyomdaköltsége 200.000 Ft
Ajándék a résztvevőknek 450.000 Ft
Díjak (évfolyamonként 30 versenyző) 750.000 Ft
összesen: 6.604.000 Ft