Megjelent a Belügyminisztérium pályázati felhívása 8. évfolyamos tanulók számára az Arany János Tehetséggondozó Programban történő részvételre. A beküldési határidő (postára adás napja): 2024. december 9. A felhívás részletei és mellékletei elérhetőek a minisztérium honlapján: https://cdn.kormany.hu/uploads/document/AJTP

A pályázat szerkeszthető mellékletekkel az Oktatási Hivatal honlapján található (elérhetőség: https://www.oktatas.hu/kozneveles/arany_janos_tehetseggondozo_program).

Várjuk az érdeklődő tanulókat a kollégiumi-iskolai közös nyílt hétvégére, melyet november 29-én és 30-án szervezünk az alábbiak szerint (iskolánk hagyományos nyílt napjától eltérő alkalom, amelyre ezt megelőzően, 2024. november 18-án 17:00 órától kerül sor, míg ez az AJTP-tagozat számára hirdetett nyílt hétvége) kollégiumi alvási lehetőséggel.

A nyílt hétvége jelentkezési lapja itt érhető el.

A programot övező fontos újdonság: kedvezményezett településekről megkötés nélkül jelentkezhetnek a tanulók: a kedvezményezett települések listája itt érhető el; valamint a kedvezményezett járások listája itt érhető el); illetve a közelmúltban tanulói ösztöndíj bevezetésére is sor került. További részletek, a program bővebb leírása itt érhető el.

Jelentkezési határidő (pályázat postára adása): 2024. december 9.

További kérdések esetén kérjük, keressenek a 62/548-936-os telefonszámon. Köszönjük!
(Címlapkép: a 2019-ben indult, 2024-ben érettségizett AJTP-osztályunk. A 23 tanulóból 18 fő egyetemen, 2 fő felsőfokú szakképzésben továbbtanul.)